2013. november 23., szombat

Pont, mint otthon

Bár talán kicsit korai, de tegnap reggel feldíszített karácsonyfát láttam a buszmegállóból. Persze pálmafákkal szegélyezve :)

Még a virágokat is kicserélték, mert ez itt így megy
Az iskolában végre túl lettünk az utolsó helyettesítős napon, hétfőn jön vissza a Hawaii-i nyaralásáról az eredeti tanárunk, már nagyon várjuk. Suli után a helyi Vörösmarty téri könyvhét meglátogatását céloztam be. Miami központjában volt, szóval ez is hasonlít, meg amúgy minden más. Pavilonok voltak meg könyvek, na meg emberek. Mondjuk a pavilonok színesek voltak és nem fehérek. Az időjárás olyasmi volt, mint otthon szokott (csak ott tavasszal és nem ősszel). Persze sokszor ott is esik az eső ezen az eseményen sajnos, így itt sem volt másképp.

Pavilonok, emberek és persze könyvek

A pálmafától eltekintve tök Vörösmarty-tér

Persze megtaláltam a már felfedezett könyvesbolt standját is

És volt egy külön pavilon a "könyvheti újdonságoknak",
vagy a dedikáló írók könyveinek

Rövidujjú meg trikó... szóval az időjárás stimmel

Voltak régi magazinok

Meg bőrkötéses könyvek
Meg divat-bolondoknak szóló könyvek
Ami viszont különbözött, hogy feltűnően sok használt könyv volt. Antikvárium minőségűek, meg egyszer olvasottak. Tényleg sok, talán túl sok is. Mondjuk jó olcsón, szóval voltak vásárlók is dögivel. Az új könyvekre viszont csak egy helyen láttam akciót, szóval ez sem úgy megy, mint otthon. Ja és itt persze csak angol meg spanyol nyelvű könyvet lehet találni, egy magyar nyelvűt sem találtam, akárhogy próbálkoztam :)

Ennyiért a hülyének is megéri. én mégsem vettem semmitse :)

Ezt viszont nem értettem. Vajon eladták az összeset?

A Woody Allen könyvet sokat megnézték és fényképezkedtek vele.
Gondoltam én sem maradok ki a sorból

Volt "játszóház" is

Meg egy kocsi egyenesen New Yorkból.
Mondjuk nem tudtam, hogy pingvinek is élnek ott :)

Persze találtam nekem való könyveket is
Jó sokáig sétáltam, többször körbenéztem. Hiányoltam, hogy egy ismerős könyvkiadós vagy kereskedős arc sem jött szembe, szóval végül rájöttem, hogy nem is volt olyan izgi, odahaza ez az esemény azért jobb. Mondjuk ettől függetlenüls is, valahogy nem volt az igazi. Végszóra megérkezett az eső is, így meghúzódtam egy terasz alatt, míg ezerrel zuhogott. Mikor csendesült elindultam, de aztán újra futhattam egy bódéba, mert megint rákezdett. Ilyen megszakításokkal jutottam el végül az ingyenes metróhoz, amivel a buszvégállomásig mentem.

Esik. Néhány könyv nem volt vízálló, azoknak picit megártott :)
Közben kaptam egy invitálást, hogy üljünk be valahova páran eszegetni-iszogatni, ami pont kapóra jött nekem, mert dög éhes voltam, így félúton hazafelé leszálltam és elindultam a már jól bevált kikötői szabadtéri bár felé. Mondjuk szerencsére fedett része is volt a medence körül, mert míg üldögéltünk, sokszor rázendített. Ez itt az állítólagos száraz évszak? Vicc.

Wilkommen
Jó sokáig maradtam, jót beszélgettünk ismét, természetesen angolul, szóval megy ez ha kell. Persze mindig van egy kis értetlenkedés, hogy én miért is nem iszom, így egy édes, fél-alkoholmentes koktélt megengedtem magamnak, míg a többiek kettő-három normált, meg ráadásként sok-sok sört. De nem bánom, hogy állandóan magyarázkodnom kell, még a pincérnek is, hogy miért nem iszom, kell a ritka fehér holló is, még ide Miamiba is.

Ma pedig szobafogságra ítéltem magam. Egyrészről mert ki akartam magam jól aludni, másrészről az időjárás is ezt volt hivatott szolgálni, ugyanis egész nap kisebb-nagyobb szünetekkel, de amúgy erőteljesen esett. Holnap talán máshogy lesz, de ha nem, akkor sem bánom, pihenni is kell néha, végülis szabadságon vagyok :)

Egy BMW félig elmerülve a vízben :)

Mondjuk szép látvány az ablakból

2013. november 21., csütörtök

Úszok az árral

A reggelem azzal indult, hogy a buszmegálló felé menetelve átfutott előttem egy mókus a járdán :) Felszaladt egy pálmafa törzsére, ahol várta egy másik. Hát nem rossz, mi?

Karácsonyi díszítés pálmafákkal övezve.
Hát nem is tudom.
Ma az iskola után vásárolni mentem, le az 5. utcához, a már jól bevált üzletbe. Semmi extra, csak akartam venni egy újabb cipőt vagy papucsot, mert amiket kihoztam azok nem ekkora sétákra valók, amiket meg itt vettem, azokat meg nyúzom rendesen. Vettem is magamnak egy újabb papucsot. Hát igen, bár november van, 28 fok körül csak nem fogok csizmában lófrálni, bár sokan teszik. Márkája Steve Madden, azt hiszem New York-i divattervező, otthon nem tudom ismert-e, de itt rengeteg cipőjét lehet kapni. Meg vettem magamnak egy Hello Kitty-s házi cipőcskét is, nem mintha a lakásban hideg lenne, de jól esik a klímával folyamatosan hűtött szobában a lábamra egy kis meleg. Főleg azért is vettem meg, mert kemény 3 dollárba került :) Ja, a boltban karácsonyi dalok is szóltak már. Én meg papucsot vásárolok magamnak és örültem hogy beértem a boltba és lehűlhetek :)


Na de mindezt csak amiatt írtam, ami utána következett. Gyanútlanul felszálltam a buszra és elindultam hazafelé. Úgy az iskolám környékén láttam, hogy feltűnően fekete (remélem a felhőkre lehet mondani ezt a jelzőt :D) felhők kezdenek gyülekezni. Nem sokkal odébb pedig brutálisan kezdett el szakadni az eső. Azt kell tudni, hogy itt ahogy esik egy kis eső, rögtön áll a víz az utcákon, hisz mivel Miami Beach igazából egy sziget - mégha nem is kis sziget - alattunk gyakorlatilag víz van, így nem nagyon tud hova elfolyni az a rengeteg víz, ami hirtelen leesik. Amúgy is mondják, hogy pár száz éven belül a víz visszaveszi az uralmat és a Miami Beach eltűnik, és ez szépen lassan, napról-napra apró lépésekben történik is. 

Akik vizesen szálltak fel a buszra, azoknak nem lehetett kellemes, ugyanis a légkondi, ahogy mindig, ezerrel berregett. Tüdőgyuszi azonnal. Szerencsére ezt a részét én megúsztam, de csak ezt, aztán úsztam én magam :) Ugyanis természetesen nem állt el, mire elértem odáig, hogy le kell szállnom a buszról (sőt, megjegyzem azóta is esik). Szóval fogtam magam, táskámat becsomagoltam (még jó, hogy vásároltam és volt nálam több szatyor is :D), és megadtam magam, leszálltam a buszról. A buszmegállóban papucs le, szintén szatyorba be. Nem tehetek róla, a táskámat és a cipőmet féltem, magamat meg nem. Elindultam gyalog, mezítláb, szakadó esőben, ugrándozva tócsák között és tócsákban. Otthon ilyet nem hiszem, hogy csinálnék, sőt néznék nagyokat ki az a félőrült nőszemély aki mezítláb szaladgál az esőben. Persze lehet, hogy rólam is ezt gondolták, de itt amúgy simán még ez is belefér. Attól úgysem kellett tartanom, hogy egy ismerős szembejön, akikkel meg találkoztam kb. hasonló helyzetben voltak (csak ők cipőben), szóval jót nevettünk az egészen és mentünk tovább. Félúton megállapítottam, hogy végülis ez is csak víz, szóval miért is lenne bajom, és tényleg nem lett semmi bajom :) Persze mire hazaértem minden ruhadarabból csavarni lehetett a vizet. Amúgy meg úgyis hajmosást terveztem mára, így már be se kellett vizezni a hajam, egyből mehetett rá a sampon :)

2013. november 20., szerda

Forza Italy

Hétfő reggel feltűnt, hogy egy új fiú érkezett a suliba. Persze ez még nem meglepő, mert hétfőnként sok új diák csatlakozik. Azonnal rájöttem, hogy olasz, nem véletlenül. Magas, jóképű, olyan igazi olasz, akin megakad az ember szeme. Mármint az enyém biztosan. Miközben üldögéltünk a padon, persze szemet szúrt a jegygyűrű a kezén, de ezt hagyjuk is. Kedd reggel is pont együtt várakoztunk, mint rendes diákok, akik korán érkeznek és még váltottunk is egy-két szót. Na de most jön a csattanó. Kiderült, hogy nem is akárki ő. Mikor meghallottam a nevét, először el sem hittem. De mivel mindenki vele fényképezkedik két napja a suliban, muszáj voltam becsukni a számat, miután leesett az állam. ALESSANDRO NESTA. Az a bizonyos Nesta, aki az olasz válogatott futball csapat tagja volt sokszor. Vagy 10 évig játszott a Milanban, előtte sokáig a Lazio-ban (bár a Laziot nem szeretem, de ez mellékes), 2006-ban világbajnokságot nyert Németországban, azon a VB-n ahol én is kint voltam és ami életem egyik legnagyobb élménye azóta is! Szóval egy iskolába járok vele!!! Innen már csak egy lépés és Del Piero megkörnyékezése következik, vagy a Milanból jó barátja David Beckham, aki amúgy is Miamiban van..... óóóóóóóóóóóóóóó. Persze készítettem vele sok közös fotót, holnap lehet autogramot is kellene kérnem. Ja és beszélgettünk is, mondta hogy tavaly hagyta ott a Milant (mondjuk ezt valamennyire tudtam) és utána Kanadában játszott egy évig (ezt mondjuk nem tudtam) és most vonult vissza. Épp vakáción van nálunk. Ez nekem hatalmas dolog, beszélgetni egy ilyen emberrel. Huhh.

Még jó, hogy van fülem, különben körbeért volna a mosoly a fejemen :)
Ezek után valahogy megpróbálok visszakanyarodni a mai nap egyéb történéseihez, de számomra ezt felülmúlni szerintem semmi nem fogja itt ezután, se eddig. Vajon ezért kellett Miamiba jönnöm, hogy egy olasz focistával találkozzak? Mi lenne ha Olaszországba mentem volna? Maga Buffon, a világ - szerintem - legjobb kapusa kopogtat be hozzám? :)

Na jó, szóval mai nap. Reggel szokás szerint óceánparti sétával nyitottam. Persze lehetne eggyel későbbi busszal mennem, hogy ne kelljen reggelente idő húzás miatt sétafikálnom, de azt hiszem már kezd szükségem lenni erre a látványra reggelente (arról nem is szólva, hogy Nesta-val se üldögéltem volna egy padon ha később megyek :D). Szóval készítettem néhány képet megint a megunhatatlan tengerpartról. Ráadásul a víz ma feltűnően csendes és hullámzás mentes volt, ilyet is ritkán láttam eddig.

Mindig próbálok másik utcán közelíteni a part felé,
nehogy megunjam :)

Bár lehet ezt megunni?

Feszített víztükör
Iskola és a nagy izgalmak után persze ma is útnak indultam. Felszálltam a metróra és első felindulásból leszálltam a Miami Egyetem megállónál, gondoltam megnézek magamnak egy tipikus amerikai iskolát. Hát, nem kellett csalódnom, csak lestem nagyokat, itt aztán van tér és pénz mindenre, de tényleg. Egy kerítéssel körülvett hatalmas, azaz bazi nagy terület. Elhoztam egy térképet is, mert anélkül eltévedtem volna háromszor is.

Hatalmas dinnyék nőnek a fán, vagy nem tudom mik

Egy kis tóval és híddal kezdődik az egész

Persze van két nagy medence, úszókkal, napozókkal,
magasugró izével

Bent hatalmas tó, szökőkúttal, nagy nagy épületekkel.
Kollégiumok, tantermek, éttermek, bank, konditerem, foci-tenisz-stb pályák,
minden amit csak el lehet képzelni, vagy még annál is több.
Na persze Nesta-juk az nincs :D

És egyeseknek mikre jut ideje
Tisztaság, nyugalom

Leültem megpihenni és nézelődni

Na meg enni. Gyros! Egy huszonvalahány éve kivándorolt görög bácsi kezéből.
Fülig ért a szája, mikor Kalimera-t köszöntem és efharisztóval köszöntem meg a kaját :)

Másik szökőkút

Másik kert, másik kacsákok :)

Sok lesz már a tavakból is

A parkolóban is lehetett csodákat látni. Vajon kinek a kocsija?
Diáké vagy tanáré? Vagy hé, ki jár ide híresség? :)

Gondoltam kinyitom és elhajtok :)
Olyan Azzurro kék, nem? (olasz válogatott mez)

Van több buszjárat is a komplexumon belül, meg kifelé is
Itt jártam
Persze túl sokat nem fényképeztem, mert bár a képeken nem látszik (ahogy sosem látszik a képeimen :D), de rengeteg diák volt odabent mindenütt és hülyén vette ki magát, hogy fényképezgetek. Tök levágós volt, hogy turista vagyok, aki csak úgy belógott. Ráadásul a korosztály sem igazán az én évtizedem volt sajnos, de azért jól álcáztam magam, mert nem vezettek ki bilincsben :)

Miután kijöttem a madarak is csapatosan vándoroltak velem együtt

Bicikli tároló a metrónál. Na ezt talán nem törik fel

Metró ablakból fényképezgettem visszafelé.
Épül a sokadik felhőkarcoló

Mondjuk szépek

Vagy legalábbis olyan nagyvárosias

Ezt a parkolási technikát már Miamiban találtam
Aztán hogy hogynem megint kilyukadtam a kényelmes székeknél a vízparton, leültem és sziesztáztam picit. Sajnos a naplemente a másik oldalon van, de a látvány így is szép volt.

Egy óceánjáró. Volt még kettő másik is
Szépen kezdett rámsötétedni

Mondjuk nem bántam, szép kivilágítva is

Aztán csak elindultam még sétálni picit

A kikötő felé vettem az irányt.
Ezt egyszer ki kell próbálnom. Gyors, szóval nekem való.

Esti hangulat

És egyszercsak elkezdődött egy tűzijáték.
Friss emlékeim vannak az idei augusztus 20-i tűzijátékról, fantasztikus helyről és társaságban élvezhettem végig. Azóta rengeteg minden történt, itt vagyok egy másik földrészen, egyedül. Más, de mégis ugyanolyan érzés volt végig gyönyörködni ezt a tűzijátékot. Magyar himnusz nélkül, de igazi hamisíthatatlan amerikai tapssal és ujjongással a végén. Na meg sok-sok hajókürttel.

Akár a Duna-part is lehetne, nem? :)