Visszaszámlálás

Tegnap elkezdődött a hosszú napok hete. Nem mondom, hogy gyerekjáték, de valahogy túlélem. Mondjuk tegnap kicsit elbénáztam, mert nem vásároltam elég hidegélelmet magamnak, így eléggé kivoltam már a nap végére. Ma bezzeg gondoskodtam elég ellátásról, sőt túl is vásároltam magam. Holnapra csak meglesz az arany középút.

A délelőtti órán semmi változás, jókat mókázunk egy-két sorstárssal, na meg a tanárral. A kommunikációs tanár havonta rotálódik, így most az egyik jófej lányhoz kerültünk. Pechemre csak egy napig maradhattam, mert délután megkeresett az egyik vezető a suliból, hogy ezennel high intermediate (középhaladó) szintről advance (haladó) szintre soroltak át a jó eredményeim miatt, így kommunikációs szintet és tanárt kell cserélnem. Nem mondom, hogy örültem, hogy ott kell hagynom a jól ismert arcokat és ismeretlenekre cserélnem. De végülis nem olyan gáz, bár a tanár egy új arc, aki nem egy pörgős típus, így mindenki beszélget össze-vissza, csak sajnos nem mindenki angolul.

A délutáni órám magasabb szint, mint a délelőtti, csak szólásokat, meg kifejezéseket tanulunk és dumálunk jó sokat, ráadásul elég kis létszámú a csoport, szóval nem tudok lapítani. A tanárt viszont legalább jól ismerem és ő is engem, bár a diákokkal még csak ismerkedem, mert mindenki totál új arc. Van két orosz, egy olasz és két-három német. A ruszkikat ráadásul senki sem érti, mert bár elég folyékonyan beszélnek, a t-k helyett folyamatosan z-t mondanak, így mindenki csak pislog nagyokat. Azért ezt az órát én sem rázom ki a kisujjamból, ráadásul ők már egy hét előnyben vannak. Sőt a könyvet sem veszem meg erre a két hétre, elég nekem a másik. Szóval még nem tudtam megmutatni igazi önmagamat, de rajta vagyok, hogy hamar felzárkózzam. Na nem kell megijedni, nem tanulással, csak próbálom felvenni a fonalat :)

Tegnap suli után amúgy siettem haza egy hosszabb telefont elintézni, majd pihentem egy nagyot. Ma viszont ki akartam sétálni magamból a hosszú napot, így nekiindultam dél felé, hogy lemegyek a kis parkomba ejtőzni egyet. De annyi történés volt a part és az Ocean Drive között, azaz a nagy parkban South Beach-en, hogy két óra alatt sem értem le odáig. Mire meg már közel voltam, addigra eléggé felhősödött, szóval a szokásos naplemente megtekintésére esélyem sem volt, így végül inkább hazafelé vettem az irányt. A buszmegállóban még véletlenül összefutottam pár ismerős arccal a suliból - így megy ez már itt, mindenhol ismerősök akárhova megyek :) -, de aztán végre a buszom is megérkezett, így lestoppoltam - hisz különben nem áll meg -, majd robogtam is hazafelé.

Van néhány képem is a mai napról, bár a hangulatot visszaadni nem lehet. Mindenhol emberek sétálnak, táncolnak, futnak, bringáznak, röplabdáznak, vagy csak bandáznak. Pedig sima hétköznap volt. Mivel eléggé hozzá lazultam már a környezethez, na meg itt mindent lehet, megálltam én is mindenhol, nézelődtem, fényképezgettem és élveztem a történéseket. Azért a levegőben szaltózgató emberekhez nem álltam be, de a strandröpi jobban csábított.... volna, ha nem suli-szerkóban lettem volna, na meg amúgy is, félmeztelen kigyúrt csávókkal csak nem állok le bandázni, nem? :)

Bár az alábbi képen talán nem is látszik a lényeg, amiért lefényképeztem, de akkor elárulom. Mondjuk a hőmérséklet sem elhanyagolható, dög meleg van. Esőt ígértek mára, de a felhőkön kívül más nem érkezett, szóval olyan 30 körül mozog. A lényeg viszont a dátum. Február 25-e van. Tegnaphoz képest egy hónap múlva repülőre szállok, mához egy hónapra pedig landolok az anyaföldön. Mondanám, hogy holnaphoz képest egy hónap múlva pedig dolgozni megyek, de ezt csak azért, hogy mindenki azt hihesse a munkahőse énem újra visszatér. De az igazság annyi, hogy talán megpróbálok betalálni és megmutatni magam, mást nem ígérhetek :) Az biztos, hogy a centit nem kezdem el vágni, nem úgy mint mielőtt kijöttem. A munkahelyi naptáramban vagy másfél hónappal azelőtt elkezdtem visszaszámolni és legalább egy héten egyszer kedvesen megosztottam a hátralévő napjaim számát a főnöknőmmel. Most azért ennyire nem vagyok lelkes, így most megemlékezem a fordulóról, aztán gyorsan megpróbálom elfelejteni és csak a hátralévő pozitívumokra koncentrálni. 

Szóval február 25, olyan 86 fahrenheit, azaz 30 celsius

Produkálók és szurkolók, szóval zajlik az élet

Ott mászikált kézen.
Lányoknak a bal háttér megtekintését is ajánlom

Ember a levegőben. Szaltóztak, ugráltak, videóm is van róla

Velük már többször találkoztam, mindig ott focizgatnak kisgatyában

Na jó, voltak azért lányok is. Bár fogalmam sincs milyen sportot űztek.
Kis faütő, rendes teniszlabdával és csak úgy szórták egymást

Aztán vagy 6 röplabda pályán zajlottak a meccsek

Voltak édes hozzátartozók is

Akik egy idő után beadták az unalmast :)

Új reklámtáblák színesítik a tájat

Bár még nincs péntek, lesz még az is.
Mondjuk ide még be kellene térnem egyszer

Egyik leglátványosabb épület odalent

Van aki gördeszkázás közben pizzát eszik a dobozból, mindezt a forgalmas úton
(most épp piros a lámpájuk, de amúgy jöttek az autók sorban)

Például ilyen Audik

Meg még Audik, de itt igazából a felhő a lényeg.
Miattuk futamodtam meg a naplemente nézés elől

Szóval zajlik az élet, csak ki kell tennem a lábamat akárhova. Meg is fogom tenni ezt szerintem megint minden délután, agykikapcsolásnak tökéletesen megfelel, ráadásul újra nagyokat sétálok közben.

Nyugodt víz

Azt hiszem pénteknél maradtam le. De talán arról nem is írtam, hogy csütörtökön a szóbeli vizsga után kimentünk közösen tízóraizni az osztállyal és a tanárral egy közeli kávézóba, lezárván a nagy izgalmakat. Szóval az égi - azaz madárbeli - ajándék előtt jól alakult a napom amúgy :)

A pénteki napot úgy kezdtem, mint a régi szép időkben, csak valamiért elfeledkeztem erről a jó szokásomról. Reggeli séta az óceánparton.

Mindezek után az írásbeli vizsga gyerekjáték volt. Na nem mintha túlzottan felkészülten érkeztem volna, de talán a pálmafák látványa segített. Konkrétan kiráztam a kisujjamból, nagyon könnyű és rövid volt. Nekem :) Aztán persze vagy másfél órát kellett ejtőzni, hogy a kommunikációs órát kivárjam. Szerencsére egy fél órára kisétáltunk a suliból és körbenéztünk a parton újra. Ráadásul úgy alakult, hogy három brazil fiúcskával sétáltam, közülük kettő fele annyi idős, mint én. Szóval nagyon fiatalok voltak, vagy én vagyok... szóval nem annyira fiatal. Mondjuk ők nem is beszéltek nagyon angolul, szóval csak a harmadik fiúval tudtam valamennyire kommunikálni, de elég bénára sikeredett így a séta. Aztán szerencsémre egy dominikai osztálytárs hamar megjelent és sikerült értelmesebb vizekre evezni.

A hétvégét kizárólag pihenéssel töltöttem, szóval túl sok élménnyel nem szolgálhatok. Hacsak az óceánpart, a pálmafák és a forró napsütés nem számít annak, mert ebben volt bőven részem. Pár óra után még mindig sikerül piros fejjel visszaérkeznem a partról, pedig már nem vagyok túl hóka amúgy sem. De inkább rák legyek, mint fehér holló, ami amúgy feltűnően sok mászkál errefelé. Végülis Miamiban vagyunk, nehogy már elbújjak egy kis nap elől.

Amúgy a parton szokás szerint mindig történt valami, nem unatkoztam. De valahogy most nem voltam nagy fényképezős kedvemben a hétvégén, persze néhány fotó így is készült. Például láttam, hogy az egyik szállodához tartozó székeknél fúrógépre applikált szerkezettel fúrják a lyukakat a homokba a napernyő behelyezéséhez. A szemetet pedig végig a parton kis traktor ürítgeti ki egyesével a kukákból megemelve, kiborítva, nehogy már végiggyalogoljon valaki. Szóval minden nagyon ki van itt találva kéremszépen. 

Ráadásul reggel 10-kor már kint voltam ma a parton, 26 fokban, kellemes napsütésben, enyhe szélben, hullámtalan és elég meleg vízben. Vagy négyszer fürödtem, egyre hosszabb ideig tartózkodtam odabent ahogy egyre melegebb lett, sőt végre úsztam is egyet, lévén végre tényleg alig hullámzott a víz. Na persze nem befelé - hisz ez nem egy Balaton-átúszás -, szigorúan csak párhuzamosan a parttal és azt sem túlságosan bent. Az ördög, azaz a cápa nem alszik alapon, nem kockáztatok. Egyik nap mondták amúgy a suliban, hogy találtak egy cápát lent South Beachen, szépen mindenki kisétált a vízből és ennyi volt. De én nem szeretnék semmi hasonló szituba keveredni, szóval inkább a madarak kakkantsanak le, de a vízi szörnyek maradjanak baromi távol.

Tudom-tudom, ez már túlzás :)

Csak a szélén van egy kis hullám, amúgy csendes és tiszta

Mondjuk megint volt egy-két mókás kékség a parton,
de ott sok vizet már nem zavartak

Csillám-tiszta kékség :)

Hú, ennek meg ilyen hosszú izéje is volt

Mai pozícióm. A lényeg, hogy mindenki elég távol legyen :)

Egy kis nasi így télen. Kiwi, mangó és eper :))

Fekvőhelyzetből :)

Mikor már eleget forogtam és éreztem, hogy a grillcsirke elkészült, gyorsan hazasétáltam. Később még rávettem magam egy kisebb sétára a szomszéd szigeten túl, próbálom elraktározni az emlékképeket.

Otthon édes otthon :)

Második sziget kijárata (vagy épp bejárata)

Szigetek

Ezen a szigeten csak egy benzinkút van. Na meg néhány pálmafa.

Ez pedig egy kisbolt.
De nem kell ám kiszállni az autóból ha tejet akarsz venni :)

Szóval a jól megérdemelt hétvége után holnap újra iskola. Ráadásul innentől indul a feszített tempó, reggel 9-től délután 4-ig intenzív agymosás nagy dózisban. Ráadásul a délutáni csoport még lutri, remélem lesz ott egy-két jó arc, mert vihogás nélkül szörnyű hosszú tud lenni sok óra angol makogás :)

Ajándék

Nem terveztem, hogy ma írok blogot, de kaptam egy nagy ajándékot ma, amit muszáj vagyok megosztani. A probléma csak az, hogy nem biztos, hogy kedvességből kaptam az ajándékot az illetőtől. Az biztos, hogy túl szerencsés vagyok, hogy itt lehetek, dehogy ennyire?

A buszról ma hazafelé egy megállóval előbb szálltam le azon megfontolásból, hogy a "kertvárosi" részen sétálok haza. Ezt is tettem, mondanám, hogy a boldogságtól fütyörészve, de sajnos nem tudok fütyülni. Erre egyszercsak mi történt? Elsőre megpróbálom egy fotóval szemléltetni:

Igen, ez az, aminek látszik. A napszemüveg ráadásul a fejemen volt. Szóval minek szépítsem, leszart egy madár. Mivel a napszemüvegem ilyen lett, így persze a hajam, az arcom és a pólóm is picit. Lehet röhögni, én is azt tettem. Ráadásul már másodszorra történik meg velem hasonló, mióta itt vagyok, ugye volt az az ominózus jelenet anno az óceánparton. Mondjuk akkor szerencsésebben megúsztam. Szerencsére szemtanú talán most sem volt, bár nem mondom, hogy nagyon körbe mertem nézni. Amennyire tudtam, letörölgettem magam, aztán sietve, de mondom, nevetve ballagtam hazafelé. Bár a hajmosást holnapra terveztem, a kismadárka valamiért úgy döntött ne halogassam tovább. Szóval nagy kérdés, hogy vajon a madaraknak köszönhetően vagyok ennyire szerencsés, hogy itt lehetek meg ennyi minden jó történik velem, vagy pedig pont fordítva, már a madaraknak is sok, hogy ilyen jól megy minden és gondolják picit belerondítanak - szó szerint - a napjaimba. Végülis mindegy, a lényeg a szerencsén van. Azt azért nem mondom, hogy csak így tovább, inkább most már elég lesz, de azért kivárom mi lesz még ebből :)

Mindezek előtt amúgy iskolában voltam, mily meglepő. Ráadásul ma volt a szóbeli vizsga, holnap lesz az írásbeli. Ma rendhagyó módon nem négyszemközt "feleltünk" a tanárnál, hanem egy nagy körben ülve kellett mindenkinek egy szabadon választott témáról kellett 3 percet beszélnie. Mondjuk ezt tudtuk előre már pár napja. Sokan a munkájukról meg az országukról beszéltek. Hát előbbiről talán én is beszélhettem volna, de nem biztos, hogy sok embert izgatott volna a téma, ráadásul már talán nem is emlékszem, mit is csináltam annyira vadul napi sok-sok órában :) A kis országunkról sem annyira szívesen beszéltem, mert mostanában valahogy nem feltétlenül pozitívak a gondolataim. Így végülis mi másról is beszélhettem volna, mint a legutóbbi dél-floridai utazgatásomról. Egy-két embernek meg is hoztam a kedvét, hogy ide-oda ellátogassanak, szóval ez legalább nem volt hiábavaló. Az meg már csak hab a tortán, hogy mindezt igazi felkészülés nélkül, folyékonyan és végre a sok bevándorlónak is érthető akcentussal adtam elő (hisz eddig csak az európaiak értettek, a brazilok pl. egy szót sem). Szóval úgy néz ki, nem hiába koptatom azt a pici kis székes-padot a suliban, valami csak ragad rám. Vagy ha nem ott, akkor az utcán (mondjuk ott inkább a spanyol), vagy épp a szabadfoglalkozásokon, de a lényeg, hogy büszke vagyok magamra, átléptem a nem merek megszólalni angolul korlátomat most már tényleg.

A végére még legyen néhány kép az egyik szomszédom új autójáról, amitől leesett az állam mikor egyik nap megláttam és valamiért pont most, így madár-ajándékostul álltam neki fényképezgetni.

Akárhogy is nézem, ez egy Cadillac

Oldalról elég brutál

Mondjuk innen sem semmi

És mindez matt szürke színben, ami a legújabb őrület a drága kocsiknál.
Mármint a matt festés

Mellékesen egy új motorcsónak is parkol pár napja a móló mellett, amiről tegnap megtudtam, hogy 10ezer dollárért vette az egyik szomszéd. Arra gondoltam, kitolom a bőröndömet egy-két napra a kertbe én is, hogy láthassák, én meg ezt vettem magamnak tegnap, kemény 22 dollárért :D

Gyakorlom a semmittevést

Tegnap iskola után beültem egy hatalmas pizzaszeletet megenni az egyik kedvenc helyemre, és közben próbáltam rendezni a gondolataimat, ami fogjuk rá ment is. Aztán hazajöttem és folytattam a mólón. Bár furcsa, de most nem történt semmi extra vagy lehetetlen, így fényképet sem készítettem. Néha ilyen nap is kell. 

Ma persze újra suliba mentem. Reggel a buszmegállóban tudatosodott bennem, hogy 5 hét múlva ilyenkor elvileg az első napomat fogom tölteni - hosszú-hosszú kihagyás után - a munkahelyemen. Feltéve ha az időeltolódást meg az egyéb szörnyűségeket tudom olyan szinten kezelni, hogy tényleg betalálok valahogy. Az iskolában amúgy természetesen semmi extra nem történt, próbálom felvenni a két hétig kimaradt fonalat, ráadásul holnap és pénteken is vizsgáznom kell. Mindezek után hazafelé még betértem egy boltba, amit már egy ideje kinéztem magamnak, hogy ott fogok bőröndöt venni magamnak. Így ez megtörtént. Piros és fogjuk rá elég nagy, bár az is elképzelhető, hogy már 4 bőrönd sem lenne lassan elég ahhoz a sok cucchoz, amivel itt gazdagodtam. De eldöntöttem, ami nem fér a táskákba, azt mindent magamra veszek majd. Otthon úgyis hideg lesz március végén gondolom, legalábbis mivel itt már 20 fokban is halálra fagyok, talán még kevés is lesz.

Szóval sajnálatos módon nem izgalmakkal teli napokat élek most meg, bár ez nagyrészt annak köszönhető, hogy úgy döntöttem, most egy kis semmittevéses sehova sem menős időszak kell, hogy következzen. Volt mostanában elég izgalom meg történés, meg lesz is nemsokára. Persze egy kis mólón üldögélés ma is belefért, mondhatni tanultam is. Ami nálam azt jelenti, hogy legalább elolvastam a könyv első felét, amiről lemaradtam amíg lógtam. Ez nálam aztán már valami :)

Na jó, két fénykép is jut azért mára.

A közeli, de nagyon drága bevásárlóközpont parkolójában
álldigált egy szép kis kocsi...

... rajta meg álldigált egy madárka :)

Nem hagynak unatkozni

Hétfő is és iskola is... erről a témáról talán ennyi elég is :)

Suli után eldöntöttem, hogy jövök szépen haza pihenni meg aklimatizálódni. Ez az elhatározás addig tartott, míg félúton a buszról meg nem láttam, hogy hát tényleg, a boat show (hajókiállítás) még mindig tart, így persze leszálltam. A kiállítás "majdnem" olyan, mint az otthoni a BNV-n (vagy hogy hívják most), amit csak azért szoktam látni, mert a bringakiállítással egy időben van mindig. De itt nem zárt helyen van, hanem az öbölben, külön erre építettek rengeteg mólót meg mindent és mindez hatalmas területen (vagy 10 utcán keresztül) helyezkedik el, és ott is vagy 4 sorban vannak a hatalmas jachtok. Mindez a téma iránt érdeklődőknek izgalmasan hangozhat, bevallom engem elsőre nem nyűgözött le. Mármint szépek, meg nagyok, meg rengeteg, meg hűha, na de akkor is. Persze sok ember tobzódott még most is, pedig már vagy 5 napja tart, nagyrészt persze turisták. De nem is Miamiban lennénk ha nem lenne tényleges érdeklődő réteg is. Volt egy-két ember, akit csak úgy kísérgettek meg messziről köszöntek neki, nyújtogattam is a nyakamat, nem valami híresség-e véletlenül. Lehet, hogy az volt, csak nem ismertem fel messziről, vagy csak valami hajós híresség, azokban meg nem vagyok otthon.

Szóval bolyongtam ott, mint aki a természetes közegében mozog és nem tudja eldönteni, melyik pár millió dolláros jachtot válassza inkább. Mondjuk addig eljutottam, ha választanék, nem fehéret vennék, mert abból dögivel van. Nagyon tetszenek az ezüst színűek, vagy a fa berakásosak, azok legalább különlegesek. Na meg a színesek. De ennél tovább nem is jutottam, valahogy mégsem szerettem bele egyikbe sem annyira, hogy a pénztárcámért nyúljak. Még jó, különben jó hosszú ideig (úgy 3 élet hosszan) fene nagy bajban lennék 1 millió dollár mínusszal a bankszámlámon :))

Jé, egy helikopáter :)

Kis formás

A háttérrel az igazi

Van aki VIP hajón érkezett

Aztán elég hamar "besokalltam" a látványtól és szépen lassan elkezdődött elterelődni a tekintetem erre-arra. Például a szemközti partra. Ami amúgy elég messze van, de így, hogy az öböl (vagy csatorna) háromnegyedét beépítették mólódzsungellel és telerakosgatták hajókkal - olyan sűrűn, hogy nem is értem hogy - már csak egy nagyobb ugrás választott el a szomszéd házaktól. Amik azért nem rosszak, sokat nézegettem már őket a buszról.

Példának nem rossz

Na jó, vissza a hajókra. Ő például végre nem fehér

Ez meg még legalább pici is

A francba, erről lekéstem, valaki megvette előlem

Aztán végre láttam valami igazán kedvemre valót. Színben, méretben:

Jöhet az a számla lemínuszolás mégiscsak :)

Formás kis darab

Ez már újra hajó, bár izgalmasabb kivitelben

Azon meg ott hátul van egy sárga tengeralattjáró is :))

Na persze itt sem a hajót fényképeztem, hanem a kedvenc épületemet a túlparton.

Motorból nincs hiány :)

Hogy eltörpülnek a hajók így, mi?

Egy újabb szomszéd ház

Ekkora sáv maradt a csatornából. Ami amúgy vagy 4-szer ilyen széles

Itt már láthatóan kezdtem unni, mert mindenfélét fényképeztem, csak nem hajót. Már majdnem feladtam, mikor megpillantottam Őt! Hogy itt tényleg mindig történik velem valami váratlan, izgalmas, tökéletes, az hihetetlen.

Nem az árnyékom a lényeg, hanem a manatee!

Édi-bédi cukiság

Itt tobzódott szegény

Aztán valaki hozott egy slagot és locsolni kezdte.
Csak úgy szlopálta a vizet és ujjongott örömében :)

Mondanom sem kell, én is ugráltam és sikongattam örömömben. Na jó nem igaz, csak csendben magamban, de mióta itt vagyok, arra vágytam, hogy lássak egy manatee-t. Na nem állatkertben, mert az már többször megvolt, hanem így szabadon, mondhatnám a vadonban. Csináltam róla rengeteg fényképet persze. A nagy ivászat után végül továbbállt, mármint evickélt a hatalmas hajók között, így én is tovább indultam, már sokkal nagyobb lelkesedéssel a hajók iránt.

Mondjuk így tényleg szépek, nem? :)

Meg különleges látványok

Van aki saját hajóval érkezett hajót venni

Hát bóklásztam egy nagyot, ahhoz képest, hogy céltalanul hazajöttem volna. Így utólag látom, hogy a hatalmas hajókat talán nem is fényképeztem, de igazából ezek is alig fértek rá a képekre. A lakásommal megegyező (vagy nagyobb) méretűek még a szememnek is nagyok voltak, hát a kis telefonomnak.

A nap végére volt még egy történés, nagyon hasonló az anno az iskolámnál történthez, de ez most itt volt, ahol lakom. Helikopterek randalíroztak odafent az égen, kettő álldigált, egy meg eszeveszetten körözött. Vagy engem követtek már megint, vagy Justin Bieberke huncutkodik már megint, vagy ki tudja. 

Ez csak kettő, a harmadik mindig kirepült a képből :)

Végül nem zavartattam magam, egy Starbucksos epres turmix-szerűséggel megjutalmazva magam kiültem a kis mólónkra és méláztam. Ezt már a helikopterek is unalmasnak találták, mert végül tovább álltak, én meg élveztem a nyugalmat. Rám fért :)