2013. szeptember 30., hétfő

Vége a nyaralásnak

Na de nem nekem ám, csak gondoltam kicsit felkavarom az állóvizet ezzel a címmel :) Mindössze amúgy arról van szó, hogy egy rendes ember általában max. 3 hét szabadságra megy, ahogy én is életemben először, mikor két évvel ezelőtt szintén Floridába jöttem. Akkor 3 hét után hazatértem, na de most nagyon nincs erről szó, hisz még épp csak az elején tartok. Szóval a lényeg annyi, hogy ma 3 hete, hogy itt vagyok.

Azt amúgy lehet, hogy elfelejtettem megírni hétvégén, hogy nem véletlenül nem töltöttem fel Key West-ről fényképeket, ugyanis nem mentem oda. Legnagyobb sajnálatomra én voltam az egyetlen jelentkező a suliból, pedig még próbáltam toborozni másokat, de nem jött össze. Talán majd következő hónapban, hisz mindig van ilyen kirándulás, nekem meg időm meg bőven van. Amúgy meg az is lehet, hogy nem várom ezt meg, mert ezer helyen hirdetnek ilyen buszos kirándulásokat. Mondjuk beszélgetés miatt jobb lett volna az osztálytársakkal, mint vad idegenekkel menni, de tegnap este is beszélgettem egy idegen muksóval a parton, szóval lassan mindegy már, úgyis mindenhol leszólít itt valaki. A (nem fiatal) pasi felajánlotta, hogy menjek el a medencés házába valamikor úszni egyet, mert mondtam, hogy az óceánban nem igazán lehet, de aztán kösz, én nem kértem belőle. Megadta a mobilszámát (szerencsére a kocsiban hagyta a telefonját) és megígértem, hogy küldök neki sms-t, hogy megtudja az én elérhetőségemet is. Na csak az kéne, én szenilis, hát nem elfelejtettem sms-t küldeni neki? :)

Mondjuk ha majd Banderas áll le velem beszélgetni, azt hiszem nem így fogok reagálni, de addig hagyjanak békén, érjék be annyival, hogy kedvesen elbeszélgetek velük és gyakorlom rajtuk az angolt :)

Ma amúgy hétfő lévén megkezdtem a második hetemet a suliban. Már kezdem nagyon otthonosan érezni magam a környéken, a buszon és a suliban is, végre nem én vagyok az új, ma jöttek úgy nebulók, szóval már öreg rókának érzem magam. És holnap végre október, felavatom a bérletem és ezentúl fel-le fogok buszozgatni a környéken, míg bele nem fáradok. Otthon talán még középiskolás voltam mikor volt bérletem, de akkor nem éreztem ezt a késztetést valahogy, most viszont háromszor annyit akarok leutazni, mint amibe került egy hónapra :)

Délután nem mentem semmi hosszú sétára, hanem siettem haza, mert mentünk lakásokat nézni. Hát, egyelőre semmi, sőt csalódás. Bár három helyre is bementünk úgy, hogy az ajtó nyitva volt az érdeklődőknek (hát na ezt otthon próbálnánk meg), de mondjuk pont olyanok voltak. Főleg az egyik, azt nem is értem, ha ingyen kellett volna beköltöznöm, sem tettem volna meg, konkrétan a plafon egy része lógott, be volt ázva az egész és csupa penész volt minden. Normális, vajon ki veszi ezt így ki? Nem csodálom, hogy az ingatlanosnak nem volt mersze eljönni a helyszínre megmutatni :)

Mondjuk nem erre a képre vagyok a legbüszkébb, de csak felteszem, néha ilyen is kell
Kösz, de kösz nem :)
Szóval ma nem jártunk szerencsével, de holnap megyünk egy-két ingatlan irodába és elvitetjük magunkat háztűznézőbe, mert lassan meg kellene találni az igazit, mert fogynak a napok a kiköltözéshez. 

Amúgy most csak itt, a szigeten mászkáltunk, szóval csak néhány fotót készítettem, mutatóba fel is teszek párat.

Fenyőfa körül a pálmák

Ez csak úgy egy pálmafa, egy nagy felhővel :)

Valami hotel bejárat
Voltunk egy öböl-menti (a sziget körül ugye víz van :D) házban is, a kert, meg főleg a kilátás szép volt, de a lakás igencsak felújításra szorul, mondjuk szép nagy volt. Bár ha 500 dollárért kiadnák, elgondolkoznék rajta, egy nagy takarítás után akár be is költözhetnék egyedül. Csak egy szivacsot kellene venni amin aludnék, meg egy ruhaállványt a ruháknak, hisz hűtő és tűzhely alapfelszereltség. Sőt, itt még mosogatógép is volt. De persze nem ennyibe kerül és most sokkal jobbak a körülményeim, szóval egyelőre ez a téma elnapolva, meglátjuk mit hoz a jövő.


Hát, mára ennyi voltam, nem volt túl érdekes nap, de hát itt sem lehet minden nap izgalmas, bele is fáradnék hamar. Szürke hétköznap itt is kell, bár azért a táj soha nem nevezhető szürkének :)