Nem terveztem, hogy ma írok blogot, de kaptam egy nagy ajándékot ma, amit muszáj vagyok megosztani. A probléma csak az, hogy nem biztos, hogy kedvességből kaptam az ajándékot az illetőtől. Az biztos, hogy túl szerencsés vagyok, hogy itt lehetek, dehogy ennyire?
A buszról ma hazafelé egy megállóval előbb szálltam le azon megfontolásból, hogy a "kertvárosi" részen sétálok haza. Ezt is tettem, mondanám, hogy a boldogságtól fütyörészve, de sajnos nem tudok fütyülni. Erre egyszercsak mi történt? Elsőre megpróbálom egy fotóval szemléltetni:
Igen, ez az, aminek látszik. A napszemüveg ráadásul a fejemen volt. Szóval minek szépítsem, leszart egy madár. Mivel a napszemüvegem ilyen lett, így persze a hajam, az arcom és a pólóm is picit. Lehet röhögni, én is azt tettem. Ráadásul már másodszorra történik meg velem hasonló, mióta itt vagyok, ugye volt az az ominózus jelenet anno az óceánparton. Mondjuk akkor szerencsésebben megúsztam. Szerencsére szemtanú talán most sem volt, bár nem mondom, hogy nagyon körbe mertem nézni. Amennyire tudtam, letörölgettem magam, aztán sietve, de mondom, nevetve ballagtam hazafelé. Bár a hajmosást holnapra terveztem, a kismadárka valamiért úgy döntött ne halogassam tovább. Szóval nagy kérdés, hogy vajon a madaraknak köszönhetően vagyok ennyire szerencsés, hogy itt lehetek meg ennyi minden jó történik velem, vagy pedig pont fordítva, már a madaraknak is sok, hogy ilyen jól megy minden és gondolják picit belerondítanak - szó szerint - a napjaimba. Végülis mindegy, a lényeg a szerencsén van. Azt azért nem mondom, hogy csak így tovább, inkább most már elég lesz, de azért kivárom mi lesz még ebből :)
Mindezek előtt amúgy iskolában voltam, mily meglepő. Ráadásul ma volt a szóbeli vizsga, holnap lesz az írásbeli. Ma rendhagyó módon nem négyszemközt "feleltünk" a tanárnál, hanem egy nagy körben ülve kellett mindenkinek egy szabadon választott témáról kellett 3 percet beszélnie. Mondjuk ezt tudtuk előre már pár napja. Sokan a munkájukról meg az országukról beszéltek. Hát előbbiről talán én is beszélhettem volna, de nem biztos, hogy sok embert izgatott volna a téma, ráadásul már talán nem is emlékszem, mit is csináltam annyira vadul napi sok-sok órában :) A kis országunkról sem annyira szívesen beszéltem, mert mostanában valahogy nem feltétlenül pozitívak a gondolataim. Így végülis mi másról is beszélhettem volna, mint a legutóbbi dél-floridai utazgatásomról. Egy-két embernek meg is hoztam a kedvét, hogy ide-oda ellátogassanak, szóval ez legalább nem volt hiábavaló. Az meg már csak hab a tortán, hogy mindezt igazi felkészülés nélkül, folyékonyan és végre a sok bevándorlónak is érthető akcentussal adtam elő (hisz eddig csak az európaiak értettek, a brazilok pl. egy szót sem). Szóval úgy néz ki, nem hiába koptatom azt a pici kis székes-padot a suliban, valami csak ragad rám. Vagy ha nem ott, akkor az utcán (mondjuk ott inkább a spanyol), vagy épp a szabadfoglalkozásokon, de a lényeg, hogy büszke vagyok magamra, átléptem a nem merek megszólalni angolul korlátomat most már tényleg.
A végére még legyen néhány kép az egyik szomszédom új autójáról, amitől leesett az állam mikor egyik nap megláttam és valamiért pont most, így madár-ajándékostul álltam neki fényképezgetni.
 |
| Akárhogy is nézem, ez egy Cadillac |
 |
| Oldalról elég brutál |
 |
| Mondjuk innen sem semmi |
 |
| És mindez matt szürke színben, ami a legújabb őrület a drága kocsiknál. Mármint a matt festés |
Mellékesen egy új motorcsónak is parkol pár napja a móló mellett, amiről tegnap megtudtam, hogy 10ezer dollárért vette az egyik szomszéd. Arra gondoltam, kitolom a bőröndömet egy-két napra a kertbe én is, hogy láthassák, én meg ezt vettem magamnak tegnap, kemény 22 dollárért :D
