Újabb állatkodás

Ma sem volt túl jó idő, de persze ma reggel is az óceán megtekintésével kezdtem a napot, ahogy lassan már majdnem minden nap iskola előtt. Hullámzás, pálmafák, homok, nem fárasztok már senkit a képekkel :)

A suliban sem történt semmi izgi, talán csak annyi, hogy megkaptuk a kijavított vizsgadolgozatokat. Nem akarok túl nagyképűnek tűnni (vagy mégis), de megint az enyém lett a legjobb, jöhet a virtuális vállveregetés, köszönöm :)

Mi lenne ha tanulnék is? :)

Iskola után sétálni mentem, mily meglepő. Megint spontán találtam ki az útvonalat, mondhatni útközben. Átmentem Miamiba és a buszpályaudvaron felszálltam egy buszra, ami felfelé visz, Miaminak ezen a részén még nem igazán jártam. Sok izgalmat nem tartogatott, így nem is mentem el addig, míg eredetileg terveztem, hanem leszálltam a buszról és elsétáltam a part felé (keletre), mert tudtam hogy ott találok valami érdekeset. A környék uncsi volt ahol sétáltam, így csak egy autót fényképeztem, pedig mentem egy ideig, míg elértem a térképen kiszemelt hídig. 

Ja, útközben a zebrán majdnem elütöttek! Először fordult elő itt velem, hogy nem engedtek el türelmesen, sőt még azt is megszokták várni, míg a járdára felmászok és ott teszek egy-két lépést. Na most a muksó, ráadásul kanyarodó autóból, úgy hogy nekem zöld volt (na jó, itt fehér emberke) jött, mint állat. Én széttártam a karom és kérdőre vontam, erre rámdudált és elhúzott mögöttem. Szerencséjére nem értett magyarul, ugyanis elég cifrákat mondtam neki. Talán jobb is, hogy nem értette, azt hiszem hamar elhallgattam volna ha egy fegyver csöve néz ki rám. Na persze ennyire nem volt veszélyes környék, de túl barátságos sem. Mindez amúgy nem sokkal az után történt, hogy egy étterem terasza előtt majdnem dobtam egy hátraszaltót, pontosabban úgy botlottam meg, hogy hason csúsztam majdnem, de szerencsére időben meglett az egyensúly, mielőtt az orrom a járdába fúródott volna :) Nem is mertem körülnézni, csak lépkedtem tovább remegve a sokktól, hogy mit úsztam meg :)

Szóval ezek után a történések után valahogy túl sok jóra nem számítottam a hátralévő utamon, de szerencsémre innentől már csak jó dolgok történtek.

Miután végre megérkeztem a hídhoz, természetesen fel is sétáltam rá. Ugyanis konkrét céllal érkeztem oda, anyukámnak köszönhetően tudtam meg, hogy van egy pelikán-menhely arrafelé, gondoltam azt megnézem magamnak.

A hídról

Valaki elárulhatná, mi célt szolgál a piros forgantyú a kocsi tetején.
Egy másiknak a motorháztetején volt.
Madárriasztó, vagy mi a szösz? :)

Először csak egy kikötőt találtam, amit jobbról-balról körbesétáltam, de semmi pelikánra utaló jelet nem láttam, kivéve a kikötő nevét. Kezdtem félni, hogy ez valami félreértés lesz.

A kikötő épülete, mosdóval, mosodával.
De sehol senki, mondhatnám erre még a madár sem járt, hát még egy pelikán :)

Az épület mögött kietlen semmiség

A parkolóban két tűzoltó autó és sok-sok rendőrautó,
valami állomás volt ez nekik.

És utána, egy félreeső helyen megláttam az épületet, amit kerestem. Mint kiderült nem csak pelikánok vannak, hanem mindenféle madarak megmentő helye. Ha találsz egy madarat, odaviszed és ők meggyógyítják. Mondjuk a többi madárról fogalmam sem volt, hogy micsodák, így maradok a pelikános történetnél :)

Előre jelzem, ha valaki nem szívleli a madarakat, most abba is hagyhatja az olvasást, mert én viszont elaléltam tőlük, annyira mókásak és aranyosak voltak, hogy csak úgy kattintgattam. Majdnem olyan aranyosan vonulnak a pelikánok jobbra balra ingadozva, mint a pingvinek :)

Postaláda.
Itt már gondoltam, hogy végre megtaláltam.

Ő fogadott a bejárati kapu tetején
(sosem láttam még ilyen madarat szerintem)

És íme a pelikánok!!! :)

Meg még valami kacsa lábú madár

A ketrecben is pelikánok

Barnák, ők a tipppikus floridaiak

Ő valami ragadozó madár féle lehet,
nagyon érdeklődve méregetett engem

Itt laknak. Ketrecen belül, kívül és felett is, mindenütt

Ők éppen belül

Egy barna, egy fehér

Érdeklődve méregetett ő is.
Jobb, mintha tojt volna a fejemre (szó szerint :D)

Az egyik gondozó bement a bal oldali raktárba.
Azért állnak ilyen kíváncsian, hátha kaját hoz

Aztán a gondozók hátra mentek,
a kis cukik meg követték őket viccesen andalogva

Melyik utánozza a másikat?

Ő volt a legbátrabb, ott sertepertélt körülöttem

Jól megnézett magának

Majd forgatta tovább a fejét

Jó sokáig voltam bent, a gondozók igazából rám sem hederítettek, szóval jól elvoltam.

Ő már egy picit merevebb volt :)

Ha valakit érdekel, így odatalál :)

Aztán elindultam hazafelé, az időjárás nem volt túl vonzó, meg sétáltam is eleget. Egy másik busszal hazafelé indultam, majd még beugrottam vásárolni néhány kaja-pia félét.

A buszmegállóban azért még egy furcsaságra felfigyeltem.
Mit keresnek ezek a tengeralattjárók a fűben?
Vagy mi a szösz ez vajon?

Ja és még szintén a megállóban megörökítettem, hogy végre nem nyitott papucskában, hanem zárt cipőben sétáltam ma. Hosszú-hosszú évek óta nem hordok edzőcipőt, max csak túrabakancsot kiránduláskor, szóval egy újabb nagy változást eszközöltem ma. De szép a cipőm, nem? A lábam amúgy nem áll ám ilyen csálén, csak kicsit kifordítottam, hogy reklámozzam a csukát picit :) Volt időm a megállóban, amíg vártam a buszt.

Amúgy talán ebből is látszik, hogy hidegebbre fordult az idő, persze csak annyira, hogy még mindig nem kell hosszúnadrág vagy pulóver. Mondjuk vannak akik már hosszú nadrágban meg kötött pulóverben járnak, sőt a sálak is kezdenek előkerülni, de mindez csak a "helyieken", a turisták még mindig rövid nadrágban és pólóban járnak. Ha sokat megyek amúgy így is izzasztóan meleg van, nem értem mire fel az őszi öltözék. A hétre amúgy ilyen időt mondanak, talán hétvégére fordul jobbra.

Ez itt a reklám helye

Vásárlás után egy újabb buszra szálltam, megpakolva nem akartam sok-sok utcát caplatni. Egy pasi megszólított, persze jött a honnan jöttem kérdés. A válaszra persze jött a Puskás meg a gulyás. Na de nem is ez a nagy sztori, hanem miután a pasi leszállt, szemben két néni üldögélt. Erre elkezdtem hallgatózni, valami olyan furcsa volt. Aztán leesett. Magyarul beszéltek :) Meg is szólítottam őket, jót elbeszélgettünk, csak aztán sajnos le kellett szállnom. Egyikőjük húszonpár éve él itt, előtte Venezuelában élt. A másik látogatóban van nála, ő még most is Venezuelában él, 50 éve hagyta el kis hazánkat. De olyan szuperül és hibátlanul és szépen beszéltek magyarul, hogy le a kalappal, mondtam is nekik. Pedig a férjük sem magyar, szóval irigylésre méltó. Amúgy rendszeresen, évente járnak haza látogatóba. Aranyosak voltak nagyon.

A busztól hazafelé sétálva elmentem a szokásos focipálya, kosárlabdapálya és kis teniszfalas ütögetős hely mellett, ahol eszembe jutott, hogy pár napja rájöttem, hogy oda akarok járni ütögetni picit, hogy végre ne csak a lábamat tartsam mozgásban a sok sétával, hanem a karomat is. Már csak egy teniszütőt és labdát kell beszereznem valahonnan. Szóval éppen ezen filózgatok, amikor az út szélén, a gyalogos kerítés túloldalán megpillantottam egy teniszlabdát. Persze kimásztam érte a kocsik közé. Ha lettek volna a teniszpályán épp, talán bedobom nekik, de szerencsémre nem voltak, így feltűnés nélkül a táskámba süllyesztettem, és máris csak egy ütőt kell már csak szereznem (ha nem is hasonló módon).

Miután hazaértem, megvacsoráztam, majd dolgoztam picit. Na nem volt igazi munka, csak szakmába vágó, ugyanis a házinénim notebookját kellett picit takarítgatni (nem, nem vizes ruhával), meg vírust irtani, meg frissítgetni. Kár, hogy ezért nem kapok fizetést, pedig lassan az sem ártana :)