2013. szeptember 19., csütörtök

Hétköznapi praktikák

Na ma egy olyan nap volt, mikor ki sem tettem a lábamat a lakásból, szóval túl sok mesélni valóm nincs. De azért egy rövidet megpróbálok.

Ugyanis "hazudtam", egy kicsit mégis kitettem a lábam, de csak a ház hátsó felén lévő "mosodába" mentem. Ez egy 8 lakásos társasház, de itt a mosógép az ilyen bérelhető lakásokban nem divat, ezért van egy kis mosóhelyiség hátul. Van benne két hatalmas mosógép és két hatalmas szárító.

Én még nem mostam, csak néztem hogy működik, de végülis nem olyan bonyolult, egy bekapcsoló gomb, azt csá :) Na de amúgy tudni kell, hogy hideg vízzel mos. Hát ez nekem furcsa, de majd az első mosásnál meglátom, hogy mire képes. Bár mondjuk egy olajos munkásruhát gondolom nem mos ki, talán az én kis városi poros ruhácskáimmal csak elboldogul majd.

Amúgy a szárítógép jó dolog, olyan szárazon jön ki belőle a cucc, hogy akár rögtön fel is lehetne venni. Persze ez otthon sem elérhetetlen, de azért nincs minden háztartásban, sőt. Mondjuk nekem még mindig baromi furcsa ez a szennyesruhákkal mászkálás és máshol mosás, de még mindig jobb, ez a hátsó megoldás, mintha egy mosodába kellene mondjuk buszon elszállítani a "koszos" holmit.

Picit jobban is elgondolkoztam a dolgon. Egy mosás 1,25 dollár, egy szárítás is ennyi. Azaz kevesebb, mint 600 forintból van meg egy mosás, bár ha színes és fehér külön, akkor mondjuk 1200. Ha egy mosógép mondjuk 80ezer, akkor 67-szer lehet egy mosógép árából mosni egy adag színeset és egy adag fehéret. Mondjuk az nem túl sok, főleg ha valaki naponta mos (ugye, Rita? :D) De egy kis háztartásnak talán elmegy, főleg ha a vízszámlát is hozzá számoljuk. Na de mindegy, ha egyszer innen hazatalálok, azért a mosógépemet nem fogom száműzni a fürdőszobámból, az tuti fix :)

Persze mosogatógép sincs itt, kopik is a körömlakkom a sok mosogatástól. Pontosabban csak kopna, ugyanis van egy jópofa szerkezet: nyeles mosogatószivacs, a nyelébe lehet adagolni a mosógatószert és onnan szépen adagolja a szivacsra. Én meg csak a nyelét fogom, így kevesebbet érintkezik a cuccokkal a körmöcském. Persze jól odakozmált edényt még nem próbáltam meg ezzel a nyeles szerkezettel tisztogatni, lehet egy kis kaparászásra ott azért szükség lenne, de egyelőre nagyon bejött ez a cucc, ilyet viszek majd haza, az tuti. Persze mosogatószer nélkül :) Mondjuk holnap végre főzök is egyet magamra, lehet odakozmálom egy picit a bolognait, aztán letesztelem a nyeles szivacsot.

Amúgy az ok, amiért ma nem mozdultam ki, végre nem az időjárás, hanem én magam. Már kevésbé tüsszögök és fáj a torkom, most már szimplán csak köhögök. De nagyon. Szóval úgy döntöttem, ma kikúrálom magam. Ennek örömére "begyógyszerezve" délután alukáltam is egy jó nagyot, de szerintem nemsokára megint megpróbálkozom vele, mert a fejem is hasogat. Muszáj leszek valami ellenszert kitalálni a klímák ellen, mielőtt így maradok.

Holnapra sincs túl nagy program beiktatva, elmegyek bevásárolni valami kajafélét, megfőzöm a bolognait, aztán max délután lenézek a tengerpartra. Bár most épp esik az eső odakint, de persze melegnek meleg volt ma is bőven. Hétvégére sem tudok még nagy programot, kezdem "unni" ezt a fene nagy szabadságot, hiányzik már kicsit nekem a pörgés, nem vagyok hozzászokva hogy egyszer erre lógatom a lábam, aztán meg arra :) Persze azért valamerre elnézek majd, csak még meg kell álmodnom, így busszal elég messze van minden izgi hely. Mondjuk az eddigiek is elég izgik voltak, szóval csak találok valamit :)

Na de aztán hétfőn kezdődik a suli, lehet visszasírom ezt én még, de szerintem inkább kell nekem már ez a kis tennivaló. (Tényleg valaki megírhatná, hogy holnap lesz-e FrontEnd élesítés. Persze ez sokaknak semmit nem mond, de akinek valamit, az beavathatna már, hogy mi folyik a Lada-gyárban, ahogy egy kedves ismerősöm szokta volt mondani :)

Na de hogy a mai bejegyzésem se maradjon fotó nélkül, íme egy tegnapról. Miaminak a bevándorlókkal való örök barátság jelképe, hát úgy legyen :)


De csak azért ez, mert a mosogatószivacsot ciki lenne kimennem most lefényképezni, mert nem vagyok egyedül, de holnap ígérem az lesz az első dolgom :D

Ja és még valami. Pont a tegnapi bejegyzésemre nem érkezett semmi komment se itt, se mailen, pedig azt hittem, annak lesz a legnagyobb visszhangja. Elfogyott az összes olvasóm? Vagy csak nem tudtok nyomdafestéket tűrő (bár úgysem nyomtatom ki) dolgokat írni és csak anyukám csuklik?? :))

Sztárok napja


Tegnap nem történt túl sok minden, szokásos bevásárlások, ezért is nem írtam. Na de ma annál többet láttam, csak győzzem szuflával. Előre vetítem, hogy 394 képet készítettem, ha még analóg gép lenne a divat, akkor persze talán egy 36 kockás filmmel beértem volna :)

Na de hogy a tegnapi nap se maradjon azért dokumentálatlanul... az alábbi képeket a buszmegálló felé menetelve készítettem. Másodszorra bántam, hogy eladtam a kicsi Pözsimet és nem hoztam ki magammal. Először akkor, mikor rájöttem, hogy itt ritka a Peugeot, mint a fehér holló, én legalábbis még nem láttam. Biztos csodájára jártak volna a kicsikének :) Másodszorra meg mikor ezt a kocsit megláttam. Szokásomhoz híven még ezt is lett volna pofám megpróbálni legyorsulni a zöldnél :))




Aztán jöjjön néhány fotó az általam ismeretlennek vagy furcsának vélt, állítólag ehető növényzetről :)


Aloe, yucca gyökér ill. boniato (jé, ez az édesburgonya :)

Héjában sült zöld paradicsom, vagy mi :)
Na de elég a mellébeszélésből, térjünk át a mai napra. Az úticél: Miami downtown.

A buszokon kívül van ám még ingyenes közlekedési eszköz, méghozzá egy metró. Ami nem a föld alatt jár, hanem jóval felette, ráadásul vezető nélküli, egy ill. két kocsis, ingyen wifi, három útvonalon jár... én persze mindhármat körbe-körbe bejártam és közben fel-alá rohangáltam és fényképezgettem végig a város(rész)t. Nem teszem fel az összes képet, ugye nem baj? :)



Miami Heat kosárlabda csapat stadion - a fák tetejéről :)
És ilyeneket lehet látni az ablakból:




Készülőben egy újabb felhőkarcoló
Kész hullámvasút :)


Hopp, a kocsi a negyediken, a pasi meg az utcán eszik. Hogy is van ez? :D
Még jó, hogy vannak felhők, különben mit karcolna? :-P

Azt hiszem ez is ingyenes, de erre már nem volt időm. De járok én majd még erre! :)

Na de aztán le is szálltam ám, és megindultam a Miami River Walk-on. 
 

Egyszercsak megláttam ezt:

Majd a híd túloldalán ezt:


Aztán megértettem: hát ezért lyukas a tető, hogy ez a muksó oda célozgathasson az íjjal :D 


Na meg azért ilyen "csúnyaságokat" is lehetett látni:


Bár nem sokáig mentem a "river walk"-on végül, mert az elkanyarodott, szemben viszont egy tábla állta az utamat. 


De hát az nem fal, mint tudjuk. Hát, ezt találtam "odabent":


Mellékesen mindez egy lábakon álló "magán"hotel mellett volt, aminek a lábai között ez bújkált:

Sajnos nem tudtam kideríteni, ki a fenti szerencsés lottónyertes :)

Viszont az alábbi csoda tulajdonosa megvan. Ugyanis épp egy másik szálloda előtt álldigált ez a remekmű, ahol a kedves portásbácsi a fényképezgetésemre tájékoztatott, hogy a kocsi az egyik Miami Heat kosárlabda játékosé, LeBron James-é.



Gondoltam, megvárom míg kijön, megnézem hogy hajtogatja bele magát, vagy esetleg kölcsönkérem, hogy megmutassam én mennyivel könnyebben elférnék benne helyette, de aztán inkább továbbindultam :)

Aki látta a Forrest Gump-ot, annak talán ismerősek az alábbi motívumok:

Ez egy sima pulcsi, csak ilyen a mintája, mintha :)

Leültem volna mellé beszélgetni, csak épp nem volt senki, aki lefényképezzen mellette
Ez meg a no comment kategória. Üzlet neve: Christmas in Miami
Mindez a Bayside Market Place-en volt, ahol van egy kis kikötő is. A nagyhoz nem sétáltam ki, majd legközelebb.



És akkor most nyer igazán értelmet a mai nap címe, hisz nem is igazán a fenti sztárokról szólt. Elmentem ugyanis egy hajókázásra, ami több, földi halandóktól elzárt szigetek körül bolyong és mutogatja melyik kinek a vityilója. Be kell vallanom, végig fényképeztem és jegyzeteltem felváltva, így vannak neveim és képeim, de nem mindet tudom a tényleges nagyemberhez párosítani. Így ebből lesz még egy-két túra, legközelebb végigvideózom az egészet és akkor minden a helyére kerül, egy biztos. Fantasztikus érzés volt úgy érezni, hogy egy karnyújtásnyira vagyok azoktól, akikről eddig azt hittem, csak hollywoodi kitalált mesefigurák vagy épp zenélődobozok :D Főleg, hogy volt ahol égett a villany, lehet pont itt tölti ő is az unalmas napjait? :)

Nevek a teljesség igénye nélkül: Marc Anthony, George Clooney, Jennifer Lopez, Ricky Martin, Carmen Electra, Hugh Hefner, Will Smith, Usher, Julio Iglesias, Denzel Washington, Frank Sinatra, Sylvester Stallone, Madonna, Gloria Estefan, Leonardo di Caprio, Al Pacino, Jackie Chan, Mel Gibson, Antonio Banderas

Na de jöjjön néhány kép is. De előbb néhány infó. Mind-mind mesterséges szigetek vannak erre mindenfelé (szóval az is amin én épp fekszem, Bay Harbor), kivétel maga Miami Beach. Ezek az "apróbb" szigetek, amik körül mentünk, mind elzártak, ingyen nem megközelíthetőek, horribilis árakon lehet rajtuk egy fűszálat is vásárolni. Volt két üres telek az egyiken, darabja 7 millió dollár.

Ez volt a hajó, ami körbevitt
George Clooney
Jennifer Lopez
Ricky Martin
Will Smith
Usher
Itt forgatták az Addams family-t
Sylvester Stallone
Leonardo di Caprio
Ez a két üres telek, darabja csak 7 millió (dollár)
Mel Gibson
Antonio Banderas

Marc Anthony
Itt 1 millió dollár egy kislakás
A többit nem tudom összepárosítani a nevekkel és csak remélni merem, hogy a fentiekben nem tévedtem. Legközelebb pontosítom ha tévedtem :)

Visszafelé is szép dolgokat láttam:



Aztán mire hazaevett a fene, teljesen lemerültem, ahogy a telefonom is.


És már mindjárt hajnal 1, mire ezt a blogot befejeztem, szóval elég volt belőlem mára. Még jó, hogy az iskola csak hétfőn kezdődik, de addigra rá kell magam szoktatni a korábbi fekvésre és korán kelésre :)