Karácsony utolsó napján, azaz 26-án vásárolni mentünk, kellenek a szuvenírek. Na nekem erre még bőven lesz időm, de anyukámnak már fogynak a napjai. Bejártuk Miami Beach és Miami sok-sok üzletét, közben párszor eláztunk. Ugyanis nagyon esős napra sikeredett, az utcákon csak úgy hömpölygött a víz. Hideg nem volt, csak hűvöskés, de az esőnek azért nem annyira örültem. Mondjuk egyik üzletből a szomszéd másikba így is lehetett vándorolni. Azért persze egy-két látványosságot is beleszőttem a vásárlási lázba, de a hangsúly most utóbbin volt. A kilométereket azért így is róttuk rendesen, a lépésszámláló egy-két nap biztos kiakadna.
|
Bácsika praktikus eső elleni felszerelése :) |
|
Jártunk egy pizzériában, ahol volt dicsőség fal azoknak, akik bizonyos mennyiségű ételt magukba tudtak nyomni. Mi nem próbálkoztunk, elég volt egy szelet pizza. |
|
Vacsorára pedig ezt fogyasztottuk. Szép is, finom is. |
Tegnap nem dél felé, hanem a változatosság kedvéért észak felé vettük az irányt. Azaz a felettünk lévő kikötős-óceánpartos parkot néztük meg, majd ismét egy kis shoppingolás következett. Utóbbi főleg csak azért, mert megint megviccelt minket az időjárás egy kis esővel, de vásárolni sosem árt :)
|
A kikötőben is jelen volt karácsonyi a hangulat, itt épp egy hajón |
|
Pelikánok és egy vicsorgó csónak |
|
Repülő tehén :) |
|
Búvár úszik a pálmafák között |
|
Egy egész üzlet volt ilyen repülő-forgó szélizékből |
|
Bringázó papagáj |
|
És integető tehén |
|
Ez pedig a kikötő épülete |
|
A park másik oldalán ott az óceán, a végeláthatatlan homokos parttal és az életmentő pavilonokkal. Itt még dög meleg volt, mikor erre jártunk. |
|
Kis ösvények vezettek a parthoz |
|
Anyukám belemászott a kilátásba :) |
|
Baywatch központ :) |
|
Én is belemásztam a képbe |
Aztán jöhetett is a vásárlás egy-két ruhaüzlet, meg egy-két érdekesebb kaja-üzlet bejárásával. Itt-ott esett közben az eső, néha a buszmegállóban is eláztunk, de hősiesen kitartottunk estig.
|
Egyik kiszemelt üzlet, ráadásul outlet |
|
Ez pedig már egy orosz élelmiszer boltban, bár ezt szerintem már a múltkor is lefényképeztem. |
|
Fejreállt, de azért olvasható |
Mivel megint nem keveset sétáltunk, sajgó lábakkal értünk haza, így mára pihenőnapot terveztünk be. Mindjárt megyek is a stégre olvasni egy nagyot, talán nem ázom el ma is.