Azaz vízi járművek, vízi állatok és maga az óceán.
Azzal kezdődött, hogy elbuszoztam a tőlünk (Miami Beachtől) északra lévő sziget, pontosabban nyúlvány alsó csücskére. Nem kell nagy útra gondolni, 2-3 megálló, hisz nemrég elsétáltam Miami Beach északi végére, onnan meg már csak egy ugrás (azaz egy híd) és már ott is vagyunk. A hely neve Haulover Park.
Itt szálltam le a buszról, ez egy (a sok közül) hatalmas parkoló.
Láttam, hogy van egy kikötő is a közelben, gondoltam megnézem magamnak. Jól tettem.
|
Hajók |
|
És hajók |
|
És a kikötő épülete |
|
Benne mosodával :) |
Aztán végre olyat láttam, amit mióta itt vagyok le akarok fényképezni.
|
Barna pelikán |
Aztán olyat is, amit látni sem akartam, nemhogy fényképezni, de mégis megtettem :)
|
Belőlük |
|
szépen lassan |
|
ez lett |
Ott helyben, igazán friss halakat vásároltak a népek. Hát én persze kihagytam, a látvány is elég volt.
Ezek meg ott uszikáltak a part mellett és a saját "tesójuk" nem eladható, vízbe dobott részeit falatozták folyamatosan.
|
Ha beestem volna közéjük, talán engem is megettek volna. De hogy a szívem megáll, az biztos (a hajó feliratához képest el lehet képzelni mekkorák) |
Nem időztem sokat, inkább "eleveztem nyugodtabb vizekre".
Végül elindultam tervezett úticélom felé, mert hallottam, hogy sárkányhajó fesztivált rendeznek a közelben. Nem kell mondanom, hogy mindezt persze a déli kánikulában. Bár ez mondjuk nem ma lett ilyen száraz :)
|
Kiszáradt mocsár a vízparton |
Csak mentem és mentem, de láttam, hogy jó irányba.
|
Dragon Boat Festival |
Sokan voltak, persze vigyáztak is rájuk, ahogy itt megszokhattuk.
|
Pont mint a Városliget, csak véletlenül befigyelt egy pálmafa |
|
Vízi rendészet |
|
Szárazföldi rendészet |
|
És íme a sárkányhajók (bár sehol egy süsü, én azt hittem...) |
|
És az egyik csapat |
|
Meg egy másik. Én nekik szurkoltam, rózsaszínek is voltak, meg korosak is. Persze utolsók lettek a futamban :) |
|
Elöl dobol, hátul ordibál meg kormányoz. Könnyű nekik, a többi bezzeg evez. |
|
Nem kis lemaradással csúsztak le a pinkek a dobogóról :) |
Aztán vettem a bátorságot és bevetettem magam a tömegbe. Persze túlzok. A sok csapaton és családtagjaikon kívül szerintem nem sok nézelődő volt. Még jó, hogy rózsaszínbe öltöztem, így azt hitték én is egy lelkes szurkoló vagyok, nem valami betévedt turista :)
|
Véradó busz. Az kellett volna még csak ebben a melegben. |
|
Homok díszek kagylókkal és kövekkel. Szépek. Innen is üdv a családomnak :) (ha nem látszana: Mom, Dad és family) |
|
Na kb ettől volt kínai az egész. |
|
Először azt hittem, egy héttel előrébb repültem az időben. Aztán megláttam, hogy 10 évvel vissza :) |
|
Volt élőzene |
|
Meg amerikai-kínai barátság |
|
Egy tál gyümölcs (azt hiszem licsi) |
|
Meg reklám ernyő, amit mindenképpen rám akartak sózni 25 dollárért. |
Itt jut eszembe. Spanyol lettem. Legalábbis mindenhol, mindenki (még a suliban is) azt hiszi rólam, hogy spanyol vagyok. Ezért kezdenek állandóan spanyolul beszélni hozzám. Aztán mikor mondom angolul, hogy nem érteni spanyol, csak néznek nagyot és megkérdezik, hát akkor meg honnan jöttem. Az európaiak nekik mind szőkék és kék szeműek, vagy nem tudom. Én meg ugye csak próbálok annak tűnni a melírozott hajammal, így csak valamilyen latin nemzet szüleménye lehetek. Azt hiszem, meg kellene tanulnom spanyolul.
|
Ilyet ettem. Kolumbiai Arepa. Kukoricalepény mozarella sajttal. Nekem túl zsíros volt, de egyszer ehető. |
|
Megint egy vízen járó ember :) |
Végül elég volt a sárkányokból és átmentem a sziget túloldalára (egy aluljárón az út alatt) és máris az óceánparton találtam magam. Persze készültem is erre, így természetesen volt rajtam fürdőruha :)
|
Első látványnak nem rossz |
|
Jobbra senki |
|
Balra sem sokan |
|
Ennek tövében biztonságban leszek |
|
Kész Baywatch |
|
Már csak David Hasselhoff hiányzik (bár inkább valamelyik fiatalabb fickó, csak a nevüket nem tudom) |
Szóval innentől nagyon sok dolgom volt, néha megfordulni, néha a vízbe menni, meg ilyenek. A víz amúgy itt fantasztikus volt, gyönyörű tiszta, haltalan :), ma még hullámozni sem hullámzott annyira és jó volt, na.
|
Jobbra nézve a nyüzsgő táj |
|
Aztán balra |
|
Bár néha megzavarták a nyugalmamat, mint például ez az érdekes figura |
|
Ketten is voltak. Fogalmam sincs mit csináltak. |
|
De ezenkívül csak a hullámtalan nyugalom |
|
Míg a szem ellát |
|
A buckák mögül feltekintve egy-két repcsi is bezavart néha |
Végül mielőtt rám sötétedett volna, elindultam a buszmegálló felé. Jobb helyet nem is találhattam volna a rámragadt homoktól való megszabaduláshoz, mint a helyi életmentő központ elé felállított zuhanyokat :)
Szerencsémre még a busz is pikk-pakk jött. Végül hazafelé a "hidamon" átsétálva az alábbi lényt pillantottam meg. És most nem a nagy hohohohorgászra, hanem a csónak mellett található állatkára gondolok. Aki nem is kis állatka, kb. akkora volt, mint a muksó fején a szalmakalap, csak rózsaszínben.
|
Látszik a paca a horgászzsinórtól balra? |
|
Talán itt látszik belőle valami. Na itt sem fogok úszni soha :) |