Tegnap is és ma is az iskolában érdekes vagy inkább mondhatnám számomra elég aktuális témákról kellett beszélni. Próbálnak visszarántani a földre elég rendesen az álomvilágból.
Először is téma volt a ki hol lakik, milyen környezetben, milyen lakásban. Persze otthon, bár mindenki szívesebben beszélt az itteni tartózkodási helyéről :) Azért mikor ecseteltem, hogy hol lakom, milyen környezetben és milyen nemzetiség lakik még sajnos az utcámban, kicsit gondolkodóba estem. Tényleg hasonlítsam össze a magyar valóságot a Miami álomvilágommmal? És biztos jó lesz az nekem?
Beszélgetős órán téma a munkahely volt. Ki mit csinál, mennyire lehet abból megélni és szereti-e mindazt, milyen a viszonya a kollégákkal, stb. Ismét elgondolkoztató témakör. De miért akkor, mikor épp fogynak a napjaim és esetleg vissza kell esnem a szürke hétköznapok viszontagságai közé?
Délutáni óra. Hogy viselkedünk versenyhelyzetben, tudunk-e veszíteni. Mindenki ecsetelte, hogy simán, nem gond, elvannak ha veszítenek, max örülnek ha nyernek. Na de én? Sem játékban, sem az életben nem tudok veszíteni, a versenyhelyzeteket véresen komolyan kezelem és nem, picit sem akarok veszíteni, ezerrel kell hajtani a cél érdekében.
Aztán hogy látjuk magunkat 50 év múlva. Kellett írni egy fogalmazást. Mindenki család, gyerekek, unokák. Én meg? Hát a tanár nagyot nézett. A lényege röviden: "Sajnos tegnap elvesztettük az egyik legismertebb női személyiséget az IT világából. Magyarországról jött Amerikába tanulni, aztán hamar állást kapott a Szilikon-völgyben. Nagyon gyorsan hírnevet szerzett magának és pár év múlva megalapította a saját cégét, ami azóta is a vezető cégek között szerepel, ráadásul mint az egyetlen női tulajdonú informatikai vállalat... stb, stb"
A beszélgetős órán ma folytatódott a témakör annyiban, hogy ki mikor szeretne férjhez menni, családot alapítani, hány gyereket szeretne, stb.
Tudnak-e a nők érvényesülni, vagy férfiközpontú világban élünk-e. Kik a jobb sofőrök a férfiak vagy a nők. A nők vagy a férfiak irányítanak-e egy kapcsolatot.
Na a fenti két bekezdés témaköreire inkább nem reagálok, aki ismer úgyis tudja a válaszaimat és a véleményemet, az biztos, hogy volt egy-két mások által meg nem értett gondolatom ma is :)
A szünetben két osztálytárssal és az egyik tanárral kisétáltunk picit levegőzni, mikor nekem szegezték a kérdést, hogy miért megyek haza, miért nem maradok még, hisz végülis akár tudnék.
Végül a pontot a délutáni óra tette fel a i-re. Az ország múltja, milyen most ott élni és milyen volt régen. Át akarták-e venni valakik az uralmat, voltak-e ilyen-olyan csatározások és milyen most a politikai helyzet. Erről sem nyilatkozom itt most inkább, de mondtam a magamét, közben ismét elgondolkoztam.
Szóval próbálnak rendesen bekavarni az álmomba, de nem hagyom magam felébreszteni :) Ezért inkább iskola után egy váratlan meghívásra rábólintva elindultam az óceánpart melletti röplabdapályák egyike felé. Bár aki hívott, nem jött el, de egy röplabdával várakozó srácot hamar találtam, mint kiderült ő is a suliból jött és várja a többieket. Végül kínunkban a nemrég bemutatott South Beach-i utcán lazuló arcok közül invitáltunk meg embereket, akik boldogan csatlakoztak is. Szóval elég vegyes társaság verődött össze, de nagyon jót szórakoztunk mindannyian. Sötétedésig randalíroztunk, vagy még tovább is. Mindezt a homokban, a pálmafák alatt, az óceán szomszédságában, a bringázó, futkosó, vagy épp csak turistáskodó, azaz a Miami álom résztvevői megelégedettségére.
 |
| Enikő várja az égből a csodát, a többiek meg lelkesítik :) |
 |
| Sokat nem láttunk már, mire befejeztük |
Következtetés? Talán csak annyi, hogy az élet talán nem mindig egyszerű, sok kérdést vet fel, és sok problémát gördít elénk, de ha az ember tudja, hogy napról-napra mindent megtett és megtesz, harcol önmagáért, és ennek köszönhetően el tudja érni amit álmodik, akkor dőljön hátra, és élvezze. Persze közben ne feledkezzen el újabb álmot szövögetni, amiért megéri újra küzdeni...
