Fél év Miami: 01/03/14

Vagy ahogy egy kedves ismerősöm mondaná: sikuku :)

Másodikán a tervek szerint a hazautazások napja következett. Először anyukám hagyta el a szállodát és elindult a repülőtér felé. Sajnos nem tudtam vele tartani, hisz nekem is indult a vonatom, így végül én is kijelentkeztem. Gyalog, most már csak a saját, bár nem kevésbé nehéz cuccommal nekiindultam a vasútállomás felé, egyidőben felfedeztem még magamnak Tampa azon részeit, amire az előző napi időjárás miatt nem volt lehetőség. Mivel számomra már valamennyire ismert terepen mászkáltam, jó volt feleleveníteni a helyszíneket. Utcákon jobbra-balra mászkáltam a nehéz cuccom ellenére, mindezt ráadásul éhgyomorra. Végül a célállomás előtt, pont a megszakadás és az éhenhalás határán egy életmentő Subway-re találtam. Egy fél szendvicset ott a helyszínen elpusztítottam, a másik felét becsomagoltattam és felkészültem a hosszú útra. És ekkor még nem is tudtam, hogy a vártnál is sokkal hosszabb lesz :)

De előbb azzal kezdem, hogy az utolsó esténken szobát kellett cserélnünk, mert a WC megadta magát az előző helyen, így még egy jó kis költözést is megejthettünk. Szerencsére nem hurcolkodtunk messzire, csak a szembe lévő szobába, így egyesével hordtuk át a szétszórt dolgokat :)

A szobacserének köszönhetően a szálloda másik oldalán is
megcsodálhattuk a kilátást.
Abban a vízben láttam a krokit! :)

Na és akkor indulhat a séta Tampa utcáin.

Nem annyira like, de a szobor cuki :)

Az épületért és persze a zöld hummerért :)

Na most nem ettem itt reggelire pizzát, de anno tetszett ez a hely.
Na meg a neve is

Házak, kocsik és Tampa felirat

Nemzeti Bank

Egy szép kis templom... pont mint a Jáki

Egy újabb bank. Megjegyzem körben is csak bankok

Szép épületek

Meg persze felhőkarcolók

Egy török stílusú óra.
Vajon hogy került ide?

Nem bírtam ki, hogy ne tekintgessek vissza

Megtaláltam a buszmegállót is, ahol anno annyit álldigáltam

Akkor már legyen egy helyi busz is

Még karácsonyfa is maradt az új évre

Ezen a képen aztán minden van.
Szobor, karifa, a pálmafás üvegépület, meg még valami kupolás üldögélőhely

Helyi tűzoltóautó. Nem rikítózöld, mint Miamiban

Az életmentő Subway, nagy emberekkel megspékelve

A Tampa-i vasútállomás épülete kívülről

és belülről

Az idős embereket kis golfautóval szállítják a vonathoz.
Micsoda kiszolgálás

Ő hozott haza

Még utolsó pillantások az Ybor City városrészre és indulás...

.... na de az érkezés még odébb volt. Ugyanis az út felénél megállt a vonat, nem is egy állomáson, csak úgy a semmiben és bejelentették, hogy akkor most 1 órát álldigálunk. Később bejelentették, hogy nem is egyet, hanem 3,5-et. Azaz 18:30-ig, pedig 18 órára már Miamiban kellett volna lennünk. Szerencsére röpke 1,5 óra állás után mégis elindultunk, de persze így is másfél óra késéssel érkeztünk a végállomásra. Azt hozzá kell tenni, hogy itt végigmennek a kalauzok vagy mik és kedvesen tájékoztatnak mindenkit, érdeklődve megkérdezik, hogy tudnak-e bármit segíteni, sőt még ingyen snack-et is lehetett kérni a büfékocsiban, aki akart. Az utasok sem úgy reagáltak, mint otthon tennék, türelmesen, viccelődve üldögéltünk, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. Még a sofőr (vagy hogy hívják vonatnál) is be-beszólogatott a mikrofonba és tájékoztatta a népet. Aki amúgy minden állomás előtt is ezt teszi, mindezt kedvesen és poénkodva, pont mint a metrón, valahogy ez így személyesebb, mint egy automata hangja. Na mindegy, szóval miután megérkeztünk másfél óra késéssel Miamiba, ahogy haladtunk befelé az állomásra, a buszomat láttam elszáguldozni. Így újabb egy óra várakozás következett, ugyanis taxival nem akartam menni, kisétálni a messzebbi buszhoz pedig nem mertem a vak sötétben, mert azt már tudom, hogy ez nem az a környék. Na de 1 óra múlva meg is érkezett a buszom, amit végülis türelmesen kivártam, zenét hallgattam, néztem a csillagokat és élveztem a Miami meleget :) A buszon aztán - pedig a napnak köszönhetően én sem vagyok túl fehér -, szinte világítottam, de hát ez egy ilyen járat, ezért is nem sétafikáltam egymagamban. Jó hosszú buszozás után még át kellett szállnom egy másik járműre, de mivel az sem akaródzott jönni, végül egy kedves szomszéd segített rajtam az éjszaka közepén és úgy vergődtem haza. Kalandos út volt, de végülis időmből kitelik :)

Ma reggel - na ez költői túlzás, sokkal inkább késő délelőtt - elindultam az iskolába, hogy felvegyem a januári "bkv" bérletemet, nem akartam megvárni a hétfőt. Persze pont akkor estem be, mikor épp vége volt a délelőtti menetnek, így jó sok ismerős arccal találkoztam, mindenki nézett is nagyokat, hogy mit keresek én ott a szabim alatt. Pont mint a munkahelyen :) De nem időztem sokáig, húztam is el gyorsan. Méghozzá hova máshova is mehettem volna, megünnepelvén, hogy újra Miamiban vagyok, mint a szokásos óceánparti kinézésemre, majd le a már sokszor emlegetett sziget csücski kedvenc parkomba. Ott lefeküdtem, olvasgattam, zenét hallgattam és süttettem magam a napon. Na olyan nagy meleg nem volt ma, mert baromira fújt a szél, de mégsem fáztam, hisz ez Miami :) Zárásként még tettem egy röpke kitérőt a kedvenc Starbucks-omba, ott kezdtem el írni ezt a blogot, de végül hazakeveredtem, mert már igencsak este van és már itt fejezem be a kényelmes ágyamon fekve. Szóval újra itthon :)

Jöjjön most mindez néhány képben, bár már sokszor ismételt helyszínekről van szó, próbálom nem ismételni magam, de van amit nem lehet megunni.