2013. november 24., vasárnap

Hátborzongatóan misztikus

Ma nagyon különleges helyen jártam. A hely neve Coral Castle, ami egy korall kőből épített "kastély" helyszíne. Mondhatnám, hogy hasonlít a székesfehérvári Bory-várhoz, mert elsőre az ugrott be nekem róla, de aztán mégsem :)

Röviden a sztori. Egy 26 éves lett (nem múltidő, ez a származási helye :D) fiatalember, neve Ed Amerikáig szaladt, ahol beleszeretett egy 16 éves Agnes nevű nőbe, de az persze sosem lett az övé. Megépítette ezt a kastélyt és várta, hogy a "sweet 16" majd elmegy, meglátja és együtt élnek ott boldogságban, gyerekekkel, míg meg nem halnak. Hát, a csaj máshogy gondolta, mással alakított családot, sosem látta a kastélyt. A hely különlegessége, hogy 1923 és 51 között épült, azaz az emberünk egymaga, saját kezével építette és mozgatta a hatalmas köveket, leginkább éjszaka. Máig rejtély, csak találgatások vannak, hogy is vihette mindezt véghez. Nekem a "földönkívüliek segítették" verzió tetszik a legjobban a találgatásokból, ahogy a piramisok építésénél is :) Több, mint 1100 tonna követ faragott és hurcibált egymaga a helyszínen az éjszaka leple alatt 28 éven át. Sosem árulta el a titkát senkinek, annyit mondott, hogy "ez egyszerű, ha tudod, hogyan". Hát kösz :) Olyan pontosan vannak egymáshoz illesztve a külső hatalmas falak, hogy a fény sem szűrődik át, sőt a 92-es Andrew hurrikán sem tudott kárt tenni bennük. A tárgyak nagy része egy darab kőből lett faragva. A legnagyobb kő 30 tonna!

Szóval nagyon különleges hely, akit bővebben érdekel a történet mindenképpen érdemes jobban utánaolvasni, én is azt fogom tenni, ugyanis ki tudja mit értettem félre az angol nyelvű idegenvezetés során :) És akkor mindez képekben is:

Végre odaértem... 3 óra utazás után :)

Kívülről még semmi izgi

A pasi ráadásul picike volt és soványka,
szóval emiatt még hihetetlenebb az egész

Ő maga is szervezett túrákat,
ez az eredeti belépődíj-kapu

A bejáratnál forgatható kő,
ami bemutatja a módját a nagy forgókapu szisztémájának.
Kifúrta, vascsövet tett bele, nagyon durván jó

Faragott székek. Egy reggelre, egy délutánra, egy estére,
mikor honnan sütött a nap. A napközbeni ágy különösen nekem való volt,
lévén én sem nőttem túl nagyra, a lábtartó, meg a térd alátámasztás
is pont jó helyen volt!
Ráadásul tényleg kényelmes, nem is kemény.

Napóra, ami pontos! Sőt, a hónapokat is lehet rajta követni.
Egyszerűen tényleg profi

Florida formájú asztal, Okeechobee tóval

Teleszkópot is épített!
Ezen a lyukon benézve egy másik lyukon át
kémlelte az eget
Az első falon van a kislyuk és a hátsó nagy fal
felső karikáján nézett át vele

Két kis hold és egy telihold. Utóbbi egy vízgyűjtő

Ezek a legnagyobb kövek, 30 tonna darabja.
És még a tetejére is pakolászott ezt-azt.

Csinált székeket magának, a nejének és két gyereknek.
Meg egyet az anyósnak, az viszont kényelmetlen :)

Nap, Szaturnusz, Hold

Ez a hátsó titkos bejárat. Forgóajtó, amit egy kislány egy ujjal is meg tudott forgatni.
Hosszú évtizedekig működött, de jóval a halála után elromlott.
Ezért a tudósok elkezdték vizsgálni és akkor derült ki a szisztéma.
A leállás pedig rozsdásodás miatt volt, de 2005 óta újra nem forog.
Ő meg tudta csinálni, de most nem tudják megjavítani?

Kút is volt, ahonnan vizet húzott fel. Tiszta vizet!

A kád persze közel volt a kúthoz
Ez a tükör.
Az alja fekete, benne víz és tényleg működik :)

Ágyak a felnőtteknek és a gyerekeknek.
Ezekre sajnos nem volt szüksége

Szív alakú asztalka, szív alakú díszítéssel.
Kis romantikus

Játszószoba

Ez a napóra felett egy szék, ahonnan felülnézetből
csodálhatta a remekművét

Itt sütött-főzött

Na nem tudom, hogy ő a játszótársa volt-e,
de ő még él

Igazából a fenti szobában lakott, víz és villany nélkül

És az eddigiek ömlesztve

Ez talán önarckép

Ebben van elrejtve a fenti

Egy kis leírás

Ilyen eszközökkel dolgozott, egyedül.
Kár, hogy az egyik cucc csak 10 tonnát bír,
de ő 30-at is mozgatott valahogy...

A pálmafa sem hagyományos

Bejárati kapu csengővel

Alaprajz
A kert is szépen gondozott, persze ez már mai verzió

TV-n vetítenek ismertetőt,
na meg idegenvezetés is van folyamatosan

A virágok már csak extrák, bár voltak mindenféle fák a kertben akkor is

Kívülről a kertből

Persze volt egy shop is, ahol mindenféle érdekességeket lehetett vásárolni.
Egy könyvnek nehezen álltam ellen, de végül sikerült

Billy Idol Sweet Sixteen című számát a kastély
története ihlette és a videóklip is itt készült.
Máris megnézem majd

Egy kép az egészről

Lett zászló és pénzérme

Reklámtábla

És a misztikus helyszínt elhagytam
A hely mindenképpen felkerül a legjobb dolgok listámra (mármint ha lenne ilyenem), mert nagyon tetszett és magával ragadott. Feltétlenül utána fogok olvasni, remélem nem beszéltem nagyon mellé a fentiek taglalása közben. 

Végül hosszú bolyongás után visszatértem az amerikai valóságba.

Amin sétálok a végtelenbe és tovább, az a bicikli út (bocs, járda nem volt).
A bal oldali viszont a buszok útja, a kocsik egy másik úton közlekednek.

Nem vicceltem, így megy ez itt

Azaz itt
Hazafelé a mindenféle járművön bőven volt időm olvasni a múltkor vásárolt, lassan lapozható könnyed regényt. És mit találtam benne? Hát nem Magyarországot? Mondjuk Alaszkához hasonlított távoli helyként vagyunk megjelölve, de akkor is. Így kell tudni könyvet választani :)