Úszok az árral

A reggelem azzal indult, hogy a buszmegálló felé menetelve átfutott előttem egy mókus a járdán :) Felszaladt egy pálmafa törzsére, ahol várta egy másik. Hát nem rossz, mi?

Karácsonyi díszítés pálmafákkal övezve.
Hát nem is tudom.

Ma az iskola után vásárolni mentem, le az 5. utcához, a már jól bevált üzletbe. Semmi extra, csak akartam venni egy újabb cipőt vagy papucsot, mert amiket kihoztam azok nem ekkora sétákra valók, amiket meg itt vettem, azokat meg nyúzom rendesen. Vettem is magamnak egy újabb papucsot. Hát igen, bár november van, 28 fok körül csak nem fogok csizmában lófrálni, bár sokan teszik. Márkája Steve Madden, azt hiszem New York-i divattervező, otthon nem tudom ismert-e, de itt rengeteg cipőjét lehet kapni. Meg vettem magamnak egy Hello Kitty-s házi cipőcskét is, nem mintha a lakásban hideg lenne, de jól esik a klímával folyamatosan hűtött szobában a lábamra egy kis meleg. Főleg azért is vettem meg, mert kemény 3 dollárba került :) Ja, a boltban karácsonyi dalok is szóltak már. Én meg papucsot vásárolok magamnak és örültem hogy beértem a boltba és lehűlhetek :)

Na de mindezt csak amiatt írtam, ami utána következett. Gyanútlanul felszálltam a buszra és elindultam hazafelé. Úgy az iskolám környékén láttam, hogy feltűnően fekete (remélem a felhőkre lehet mondani ezt a jelzőt :D) felhők kezdenek gyülekezni. Nem sokkal odébb pedig brutálisan kezdett el szakadni az eső. Azt kell tudni, hogy itt ahogy esik egy kis eső, rögtön áll a víz az utcákon, hisz mivel Miami Beach igazából egy sziget - mégha nem is kis sziget - alattunk gyakorlatilag víz van, így nem nagyon tud hova elfolyni az a rengeteg víz, ami hirtelen leesik. Amúgy is mondják, hogy pár száz éven belül a víz visszaveszi az uralmat és a Miami Beach eltűnik, és ez szépen lassan, napról-napra apró lépésekben történik is. 

Akik vizesen szálltak fel a buszra, azoknak nem lehetett kellemes, ugyanis a légkondi, ahogy mindig, ezerrel berregett. Tüdőgyuszi azonnal. Szerencsére ezt a részét én megúsztam, de csak ezt, aztán úsztam én magam :) Ugyanis természetesen nem állt el, mire elértem odáig, hogy le kell szállnom a buszról (sőt, megjegyzem azóta is esik). Szóval fogtam magam, táskámat becsomagoltam (még jó, hogy vásároltam és volt nálam több szatyor is :D), és megadtam magam, leszálltam a buszról. A buszmegállóban papucs le, szintén szatyorba be. Nem tehetek róla, a táskámat és a cipőmet féltem, magamat meg nem. Elindultam gyalog, mezítláb, szakadó esőben, ugrándozva tócsák között és tócsákban. Otthon ilyet nem hiszem, hogy csinálnék, sőt néznék nagyokat ki az a félőrült nőszemély aki mezítláb szaladgál az esőben. Persze lehet, hogy rólam is ezt gondolták, de itt amúgy simán még ez is belefér. Attól úgysem kellett tartanom, hogy egy ismerős szembejön, akikkel meg találkoztam kb. hasonló helyzetben voltak (csak ők cipőben), szóval jót nevettünk az egészen és mentünk tovább. Félúton megállapítottam, hogy végülis ez is csak víz, szóval miért is lenne bajom, és tényleg nem lett semmi bajom :) Persze mire hazaértem minden ruhadarabból csavarni lehetett a vizet. Amúgy meg úgyis hajmosást terveztem mára, így már be se kellett vizezni a hajam, egyből mehetett rá a sampon :)

Forza Italy

Hétfő reggel feltűnt, hogy egy új fiú érkezett a suliba. Persze ez még nem meglepő, mert hétfőnként sok új diák csatlakozik. Azonnal rájöttem, hogy olasz, nem véletlenül. Magas, jóképű, olyan igazi olasz, akin megakad az ember szeme. Mármint az enyém biztosan. Miközben üldögéltünk a padon, persze szemet szúrt a jegygyűrű a kezén, de ezt hagyjuk is. Kedd reggel is pont együtt várakoztunk, mint rendes diákok, akik korán érkeznek és még váltottunk is egy-két szót. Na de most jön a csattanó. Kiderült, hogy nem is akárki ő. Mikor meghallottam a nevét, először el sem hittem. De mivel mindenki vele fényképezkedik két napja a suliban, muszáj voltam becsukni a számat, miután leesett az állam. ALESSANDRO NESTA. Az a bizonyos Nesta, aki az olasz válogatott futball csapat tagja volt sokszor. Vagy 10 évig játszott a Milanban, előtte sokáig a Lazio-ban (bár a Laziot nem szeretem, de ez mellékes), 2006-ban világbajnokságot nyert Németországban, azon a VB-n ahol én is kint voltam és ami életem egyik legnagyobb élménye azóta is! Szóval egy iskolába járok vele!!! Innen már csak egy lépés és Del Piero megkörnyékezése következik, vagy a Milanból jó barátja David Beckham, aki amúgy is Miamiban van..... óóóóóóóóóóóóóóó. Persze készítettem vele sok közös fotót, holnap lehet autogramot is kellene kérnem. Ja és beszélgettünk is, mondta hogy tavaly hagyta ott a Milant (mondjuk ezt valamennyire tudtam) és utána Kanadában játszott egy évig (ezt mondjuk nem tudtam) és most vonult vissza. Épp vakáción van nálunk. Ez nekem hatalmas dolog, beszélgetni egy ilyen emberrel. Huhh.

Még jó, hogy van fülem, különben körbeért volna a mosoly a fejemen :)

Ezek után valahogy megpróbálok visszakanyarodni a mai nap egyéb történéseihez, de számomra ezt felülmúlni szerintem semmi nem fogja itt ezután, se eddig. Vajon ezért kellett Miamiba jönnöm, hogy egy olasz focistával találkozzak? Mi lenne ha Olaszországba mentem volna? Maga Buffon, a világ - szerintem - legjobb kapusa kopogtat be hozzám? :)

Na jó, szóval mai nap. Reggel szokás szerint óceánparti sétával nyitottam. Persze lehetne eggyel későbbi busszal mennem, hogy ne kelljen reggelente idő húzás miatt sétafikálnom, de azt hiszem már kezd szükségem lenni erre a látványra reggelente (arról nem is szólva, hogy Nesta-val se üldögéltem volna egy padon ha később megyek :D). Szóval készítettem néhány képet megint a megunhatatlan tengerpartról. Ráadásul a víz ma feltűnően csendes és hullámzás mentes volt, ilyet is ritkán láttam eddig.

Mindig próbálok másik utcán közelíteni a part felé,
nehogy megunjam :)

Bár lehet ezt megunni?

Feszített víztükör

Iskola és a nagy izgalmak után persze ma is útnak indultam. Felszálltam a metróra és első felindulásból leszálltam a Miami Egyetem megállónál, gondoltam megnézek magamnak egy tipikus amerikai iskolát. Hát, nem kellett csalódnom, csak lestem nagyokat, itt aztán van tér és pénz mindenre, de tényleg. Egy kerítéssel körülvett hatalmas, azaz bazi nagy terület. Elhoztam egy térképet is, mert anélkül eltévedtem volna háromszor is.

Hatalmas dinnyék nőnek a fán, vagy nem tudom mik

Egy kis tóval és híddal kezdődik az egész

Persze van két nagy medence, úszókkal, napozókkal,
magasugró izével

Bent hatalmas tó, szökőkúttal, nagy nagy épületekkel.
Kollégiumok, tantermek, éttermek, bank, konditerem, foci-tenisz-stb pályák,
minden amit csak el lehet képzelni, vagy még annál is több.
Na persze Nesta-juk az nincs :D

És egyeseknek mikre jut ideje

Tisztaság, nyugalom

Leültem megpihenni és nézelődni

Na meg enni. Gyros! Egy huszonvalahány éve kivándorolt görög bácsi kezéből.
Fülig ért a szája, mikor Kalimera-t köszöntem és efharisztóval köszöntem meg a kaját :)

Másik szökőkút

Másik kert, másik kacsákok :)

Sok lesz már a tavakból is

A parkolóban is lehetett csodákat látni. Vajon kinek a kocsija?
Diáké vagy tanáré? Vagy hé, ki jár ide híresség? :)

Gondoltam kinyitom és elhajtok :)
Olyan Azzurro kék, nem? (olasz válogatott mez)

Van több buszjárat is a komplexumon belül, meg kifelé is

Itt jártam

Persze túl sokat nem fényképeztem, mert bár a képeken nem látszik (ahogy sosem látszik a képeimen :D), de rengeteg diák volt odabent mindenütt és hülyén vette ki magát, hogy fényképezgetek. Tök levágós volt, hogy turista vagyok, aki csak úgy belógott. Ráadásul a korosztály sem igazán az én évtizedem volt sajnos, de azért jól álcáztam magam, mert nem vezettek ki bilincsben :)

Miután kijöttem a madarak is csapatosan vándoroltak velem együtt

Bicikli tároló a metrónál. Na ezt talán nem törik fel

Metró ablakból fényképezgettem visszafelé.
Épül a sokadik felhőkarcoló

Mondjuk szépek

Vagy legalábbis olyan nagyvárosias

Ezt a parkolási technikát már Miamiban találtam

Aztán hogy hogynem megint kilyukadtam a kényelmes székeknél a vízparton, leültem és sziesztáztam picit. Sajnos a naplemente a másik oldalon van, de a látvány így is szép volt.

Egy óceánjáró. Volt még kettő másik is

Szépen kezdett rámsötétedni

Mondjuk nem bántam, szép kivilágítva is

Aztán csak elindultam még sétálni picit

A kikötő felé vettem az irányt.
Ezt egyszer ki kell próbálnom. Gyors, szóval nekem való.

Esti hangulat

És egyszercsak elkezdődött egy tűzijáték.

Friss emlékeim vannak az idei augusztus 20-i tűzijátékról, fantasztikus helyről és társaságban élvezhettem végig. Azóta rengeteg minden történt, itt vagyok egy másik földrészen, egyedül. Más, de mégis ugyanolyan érzés volt végig gyönyörködni ezt a tűzijátékot. Magyar himnusz nélkül, de igazi hamisíthatatlan amerikai tapssal és ujjongással a végén. Na meg sok-sok hajókürttel.

Akár a Duna-part is lehetne, nem? :)

Kókusz

Ma suli után kókusz nézőbe mentem. Persze vicc, csak a hely neve Coconut Grove. Dél Miamiban található, szóval nincs messze. Busszal mentem és metróval. Leszálltam, elindultam az óceán felé és közben fényképeztem.

Kerékpártároló

Fali dísz

Persze hogy egy könyvesbolt fala :)

És belső díszítése.
Készülnek a Karácsonyra :)

Ez a fali csempe nem Miami-s

Ez meg egy szálloda ablaka

Végül megérkeztem a vízhez, ahol persze volt egy kikötő. Sőt, sok-sok kikötő. Először elindultam jobbra, majd vissza, majd balra, szóval össze-vissza járkáltam, mintha kerestem volna valamit. Először nem találtam túl sok érdekeset, de aztán egyre csak gyűltek.

Belerepült egy pelikán a látképbe

És leszállt a vízre

Legelésző állatok.
Na jó, csak szobrok :)

Voltak mindenféle edző-gépek kitéve

Nem is kevés.
Kipróbáltam ezt-azt, de bőven elég volt nekem a séta mozgásnak :)

Vajon a járda a súlya miatt süllyedt le?
Vagy ahogy ledobták? :)

Kikötő máshonnan. Nem volt nagy szél.

Partramosott csónak

Kicsi móló sok hajóval

Aztán besétáltam egy még nagyobb kikötőbe és csak mentem és mentem.

Öreg csotrogányok

Még sárkányrepülő-tartozéka is van :)

Bár csábító volt, nem pihentem meg

Eladó. Megvegyem?
Úgyis van egy kiadó csónakhely a házunk előtt.

Egy komplett úszó házikó. Még virágok is voltak a "tornácon"

A háttérben Miami. Nincs is olyan messze

A kikötőben találtam egy városházát.
Nem szép.

Ez viszont annál szebb. Elfogadnám.
Sajnos senki nem jött oda tukmálni.

Csónakok parkolópályán

Pálmafa itt, pálmafa ott

Hát ez csak úgy valami

Kikötői Starbucks

Nem mertem se a puska, se az ágyú látószögébe állni

Benőtt pálmafa

Nagyon kemény a két jobb oldali fej

Végre türelmesen fényképezhettem,
nem kellett félnem, hogy elrepül :)

És ők sem mentek sehova

Hosszú séták után nagy nehezen kivergődtem a kikötői forgatagból, bár mindig lenyűgöz az a közeg, vagy inkább megnyugtat. Na nem mintha túl ideges lennék ideát :)

Elindultam tovább az óceán vonalán, bár az úton már járda sem volt. Az út másik oldalán hatalmas kerítések mögé rejtett paloták, de én csak mentem tovább. Egyszercsak megérkeztem egy parkba. Hatalmas parkba. Ott is bolyongtam egy nagyot.

Nem az enyém a vityiló

Ezt még jobban elrejtették a kíváncsi Enikő-tekintetek elől 

A parkban nem csak pálmafák, hanem fenyőfák is voltak végre

Na meg puha sétáló út mindenütt.
Olyan Margitsziget futópálya-feeling, csak itt teljesen ép és tökéletes állapotú,
nem olyan megviselt

Persze itt is volt sportolási lehetőség. Sőt az egész park csak arról szólt. Futottak, bringáztak, sétáltak, röplabdáztak, fociztak, kutyát sétáltattak, ki mit akart éppen. Én beértem a sétával. Az biztos, hogy aki Miamiban nem mozog, az egyszerűen lusta, más kifogást nem lehet kitalálni, mert minden úgy van kitalálva, hogy az aktív életet maximálisan kiszolgálja.

Röpi pályák

Ha elfelejtettem volna, hol is vagyok.
De lehet ezt elfelejteni? :)

Persze itt is voltak kondi-gépek

Na meg egy újabb hívogató pad.
Megadtam magam, itt már megpihentem kissé, rám fért.

Rendezett park, semmi kifogásolható

Még volt kis hidacska is, ami átvitt a park másik részébe

Persze a híd azért volt, mert víz is volt.

A hídhoz is a fekete út vezet. Nem is mertem nagyon fűre lépni :)

Sokat-sokat sétáltam, persze láttam olyat aki vagy 4 kört futott ezalatt, de én legalább mindig máshol sétálok, ő meg biztos mindig ott fut. Tök uncsi lehet :)

Aztán feladtam, kisétáltam inkább a buszmegállóhoz mielőtt rám sötétedett. Vártam vagy 45 percet a buszra, mint utólag kiderült óránként jár. Szuper volt. De hogy miért nem ültem le egy percre sem a megállóban, az számomra is rejtély, ott álldigáltam az út szélén. Bár nehéz volt visszafognom magam, hogy ne stoppoljak inkább, de nem tudom, hogy itt szokás-e egyáltalán.

Volt időm fényképezni a buszmegállóban állva

Mire a metróhoz értem a napnyugta már javában zajlott,
így a telihold égre meneteléről ma is lecsúsztam.