2013. december 8., vasárnap

Vendégeskedés

(Aki ezzel a bejegyzéssel kezdi hétfőn, annak jelzem, hogy ez a második blogom ma, lapozzon vissza egyet előbb)

Szóval ahogy már írtam, a hétvégét Timinél töltöttem. Kiszakadtam végre Miamiból, sőt két megyével feljebb kötöttem ki, ahol még nem is jártam. Útközben megálltunk egy boltban, ahol magyar árukat is találtunk, na meg vettünk májkrémet, amire én már nagyon vágytam. Bár utóbbi horvát, jó lesz az.

Barack lekvár. Bár jó drága volt, majdnem vettem. De mégsem.

Csalamádé és lecsó. Jaja, 1200 Ft :)

Paprika és vegeta
Utána pedig egy orosz boltba tértünk be. Vettünk nagyon finom francia saláta szerűséget, padlizsánsalátát és süteményeket.
Majdnem minden orosz volt, még az eladók is.
Mondjuk két szónál több nem jutott az eszembe :)

Ez az igazi Szentpétervár nevét hordozza, nem a floridait.
Sunny Isles-en van amúgy, ha valaki érdeklődne a téma iránt
A nagy bevásárlások után elindultunk északra, a cél Boynton Beach, ott lakik Timi. Elsőre megnyerte a tetszésemet a terület, még kis tavacska is volt a házak között. Ezen a részen sok ilyen elkerített apartman komplexum van, szép házakkal és medencékkel, tavakkal.



Szombat délelőtt első utunk egy közeli város központjába vezetett.
Delray Beach

Sok helyen volt ananász szimbólum, nem tudni miért

Gyönyörű színes házikó

Egy hatalmas Elvis gitár

És egy még hatalmasabb karácsonyfa

Ami amúgy belülről így néz ki

És még kis házikók is vannak benne

Meg pingvinek :)

De tényleg hatalmaaaas

Szegény Mikinek baromi melege lehet így beöltözve :)

Egy normál székről sem mindig ér le a lábam, hát még erről :)
De legalább nem kaptam virgácsot, szóval biztos jó kislány vagyok.

Egy nagyra nőtt kólás doboz

Épp itt az eper szezon, nem? :)
Sehol egy ananász mégis minden ananász

Táncoló mikulás bezzeg volt

Meg lufitartó madár és virágtartó aligátor :)

Hangulatos padok

Helyi ingyenes trolley

Hangulatos öbölparti étterem

Nem semmi kis házikó

És a főbejárat
Csak mentünk és mentünk, aztán megpihentünk egy fagyi erejéig. Sőt, igazából fagyott joghurt volt, bármit is jelentsen ez. De nagyon fincsi volt és mindent magunknak préseltünk a csapokból, lehetett díszítgetni meg ízesítgetni mindenfélével. Aztán lehet, hogy otthon is van már ilyen, csak én nem járok ilyen helyeken.

És ha nem a poharat teszem alá, hanem aláhajolok,
vajon mit szóltak volna? Na és én ha lefagy a torkom? :)

Úgy faltuk, hogy csak a vége felé jutott eszembe,
hogy talán le is kellene fényképezni :)

Tetszik a kocsi, csak nem ebben a színben.
Az épület is jól néz ki.

Mondjuk ő kicsit eltévedt.
Csak menetelt és fújta a dudát
Egy vasúti átjáró.
Csak hogy ilyet is fényképezzek
Nagyon szép volt ez a kis városka. Utána ebédelni a közeli (Lake Worth-i) magyar klubba mentünk. Sok volt az idősebb emberke, elég retró volt az egész, de jól beettem hússal, krumplival és sok-sok lilakáposztával. Nem maradtunk sokáig, mert az eső egyszercsak szemerkélni kezdett, szóval legalább jó ürügy volt a távozásra.

A klub épülete
A délutánt egy ennél izgalmasabb helyen töltöttük, egy újabb várost vettünk célba: West Palm Beach. Na ez aztán tényleg gyönyörű, mégha nem is amerikaias, de nagyon tetszett. Kisebb eső egyszer-kétszer itt is boldogított minket, de mivel csak víz, csak néha húzódtunk be valahova előle.

Szép épület, belül meg amúgy finom is lehet:
Cheesecake factory

Hangulatos utcácska

Dóm-szerű épület, de igazából színház

Az eső elől itt épp az emeleti éttermek felé vesszük az irányt

Fentről is szép

És hangulatos

Olyan spanyolos

Este is szép lehet, mikor minden ki van világítva,
még a pálmafák is


Főtér, kis színpaddal, nagy karácsonyfával és szökőkutakkal

Ez a dóm-színház hátulról
Az egyik étteremben még sörfőzde is volt


Medence a főtéren :)

Aztán csak mentünk és mentünk

Egy étterem terasza

Cukiság egy kisállatkereskedésben :)

A helyi trolley. Szebb, mint az eddigiek, ahogy a megálló is

Igazi hangulatos amerikai házikó. Igazából hotel.

Rendőrök munkában

Újabb szökőkút
Újabb trolley.

Homok karácsonyfa ajándékokkal

Hátul meg díszek és csengettyű

Ezek meg mi vagyunk. Édes élet :)

Másik homok szobor

Sport vendéglő. Minden TV-n másik műsor?? :)

Ez lesz a karácsonyi képeslapom :)
Kár, hogy a felhők épp támadnak :)

Hihetetlen, csodaszép!
Ez meg cuki.

Újabb és újabb homokvárak


Na ez tényleg vár (valamire)

Persze volt egy kikötő is, ahol sétáltunk egy picit

Kisebb móló

Jönnek a felhők, meg sötétedik is, de szép

Az a cápa :)

Ott én is elringatóznék szívesen
Szomorú Mikulás

Aztán elindultunk visszafelé a partról, be a nagy házak közé

Ezt hagytuk magunk mögött

Újra a főtér közelében. Kezd sötétedni, kezdenek kigyúlni a fények
és kezdenek gyűlni az emberek

Hazafelé az autópályán, irány a felhők alá
Persze ismét van hab is az újabb tortán. Ezúttal egy forróvizes jacuzzinak köszönhetően :)

Nem kicsit esett jól

Aztán bátortalan léptekkel a nagyon hideg vizes medencét is kipróbáltam,
majd siettem vissza újra a forró vízbe
(a háttérben amúgy a konditerem látható, de elég volt a séta, köszönöm)

Aztán egy kis üldögélés a tó és a medencék között.
Kell ennél több?
Jó kis nap volt, rengeteg mindent láttam és sokat sétáltunk. Jöhet a vasárnap :)

Minden ajtó mellett van egy ilyen kis padocska,
ami amúgy a szelektív hulladék gyűjtésére szolgál.
Baromi ötletes, én is elfogadnék egy ilyet otthonra.
Ma dél felé vettük az irányt (onnan fentről délre, de tőlem bőven északra), egy Pompano Beach nevű városkában egy világítótornyot néztünk meg. Sajnos nem elég közelről, mert a közvetlen területe magánterület volt, de egy kis híd túloldaláról szemügyre tudtuk azért venni.
Vasmacs :)

Kicsi csónak, háttérben a világítótorony

És angolosan távozik a híd "alatt"

Íme a világítótorony újra

Valaki berepült a képbe :)

Fapados móló :)

Nem mertem megkongatni
Aztán a világítótoronytól picit arrébb egy horgász mólóra mentünk.

Szép hosszú

Vannak a parton elég sokan, jó meleg volt

Távolban az előző helyszín :)

Sorban üldögélnek, halra várva

Ő merészebb volt, így közelebb merészkedett

Tisztes távolból nézünk mindketten a kamerába :)

Nem tudom megunni a pelikánokat (sem)

A parton volt kiépített füves terület azoknak,
akik nem akarnak a homokban feküdni.

Részletek. Szerintem melegebb volt sokkal.

Ott jártunk a mólón
Aztán elindultunk dél felé, hogy ne túl későn érjen egyikünk sem haza. Útközben megálltunk egy hangulatos görög étteremben, már régóta vágytam egy jó görög kajára és ez az is volt. Egy jó muszakát ettem, fincsi volt.

Bringás mikulás gyülekezet a túloldalon,
de abból semmi sem látszik. Nem is baj, az autó szebb :)

Kerthelyiség

Eggyel több görög sziget a listámon :))

Vakarja a fejét a háttérben a kiscsávó, hogy ez most mi

Nem is csodálom. Ilyet még én sem láttam
Aztán ha már Fort Lauderdale-ben jártunk, gondoltam megnézem magamnak végre azt a hírességek csarnokát, ami a múltkor hajókiállítás miatt zárva volt. Hát, persze nem volt szerencsém. Fél 4 felé értünk oda, a múzeum pedig 2-kor bezárt. Még egy esélyt adok a helynek valamikor, aztán végleg feladom :)
Cserébe láttam egy mókás telefonfülkét

Ja meg a bejárati ajtón bekukkolva ezt

Ezt elrakom magamnak, legközelebb időben érkezzek
Hazafelé még beugrottunk újra az orosz üzletbe, vettem magamnak is a finom francia salátából, majd kettéváltunk és én busszal hazafelé vettem az irányt. A kis hídon átsétálva naplementébe csöppentem, azt hiszem ezt még pont megérdemeltem ezután a szép és mozgalmas hétvége után.

Sugarak

A kis híd
Bár időben hazaértem, hogy pihenek egy nagyot, helyette órák óta ezen a két blogon ügyködök :) Lassan ideje pedig nyugovóra térni, holnap már hétfő, iskola, kötelesség, jajj :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése