Azt hiszem pénteknél maradtam le. De talán arról nem is írtam, hogy csütörtökön a szóbeli vizsga után kimentünk közösen tízóraizni az osztállyal és a tanárral egy közeli kávézóba, lezárván a nagy izgalmakat. Szóval az égi - azaz madárbeli - ajándék előtt jól alakult a napom amúgy :)
A pénteki napot úgy kezdtem, mint a régi szép időkben, csak valamiért elfeledkeztem erről a jó szokásomról. Reggeli séta az óceánparton.
Mindezek után az írásbeli vizsga gyerekjáték volt. Na nem mintha túlzottan felkészülten érkeztem volna, de talán a pálmafák látványa segített. Konkrétan kiráztam a kisujjamból, nagyon könnyű és rövid volt. Nekem :) Aztán persze vagy másfél órát kellett ejtőzni, hogy a kommunikációs órát kivárjam. Szerencsére egy fél órára kisétáltunk a suliból és körbenéztünk a parton újra. Ráadásul úgy alakult, hogy három brazil fiúcskával sétáltam, közülük kettő fele annyi idős, mint én. Szóval nagyon fiatalok voltak, vagy én vagyok... szóval nem annyira fiatal. Mondjuk ők nem is beszéltek nagyon angolul, szóval csak a harmadik fiúval tudtam valamennyire kommunikálni, de elég bénára sikeredett így a séta. Aztán szerencsémre egy dominikai osztálytárs hamar megjelent és sikerült értelmesebb vizekre evezni.
A hétvégét kizárólag pihenéssel töltöttem, szóval túl sok élménnyel nem szolgálhatok. Hacsak az óceánpart, a pálmafák és a forró napsütés nem számít annak, mert ebben volt bőven részem. Pár óra után még mindig sikerül piros fejjel visszaérkeznem a partról, pedig már nem vagyok túl hóka amúgy sem. De inkább rák legyek, mint fehér holló, ami amúgy feltűnően sok mászkál errefelé. Végülis Miamiban vagyunk, nehogy már elbújjak egy kis nap elől.
Amúgy a parton szokás szerint mindig történt valami, nem unatkoztam. De valahogy most nem voltam nagy fényképezős kedvemben a hétvégén, persze néhány fotó így is készült. Például láttam, hogy az egyik szállodához tartozó székeknél fúrógépre applikált szerkezettel fúrják a lyukakat a homokba a napernyő behelyezéséhez. A szemetet pedig végig a parton kis traktor ürítgeti ki egyesével a kukákból megemelve, kiborítva, nehogy már végiggyalogoljon valaki. Szóval minden nagyon ki van itt találva kéremszépen.
Ráadásul reggel 10-kor már kint voltam ma a parton, 26 fokban, kellemes napsütésben, enyhe szélben, hullámtalan és elég meleg vízben. Vagy négyszer fürödtem, egyre hosszabb ideig tartózkodtam odabent ahogy egyre melegebb lett, sőt végre úsztam is egyet, lévén végre tényleg alig hullámzott a víz. Na persze nem befelé - hisz ez nem egy Balaton-átúszás -, szigorúan csak párhuzamosan a parttal és azt sem túlságosan bent. Az ördög, azaz a cápa nem alszik alapon, nem kockáztatok. Egyik nap mondták amúgy a suliban, hogy találtak egy cápát lent South Beachen, szépen mindenki kisétált a vízből és ennyi volt. De én nem szeretnék semmi hasonló szituba keveredni, szóval inkább a madarak kakkantsanak le, de a vízi szörnyek maradjanak baromi távol.
|
Tudom-tudom, ez már túlzás :) |
|
Csak a szélén van egy kis hullám, amúgy csendes és tiszta |
|
Mondjuk megint volt egy-két mókás kékség a parton, de ott sok vizet már nem zavartak |
|
Csillám-tiszta kékség :) |
|
Hú, ennek meg ilyen hosszú izéje is volt |
|
Mai pozícióm. A lényeg, hogy mindenki elég távol legyen :) |
|
Egy kis nasi így télen. Kiwi, mangó és eper :)) |
|
Fekvőhelyzetből :) |
Mikor már eleget forogtam és éreztem, hogy a grillcsirke elkészült, gyorsan hazasétáltam. Később még rávettem magam egy kisebb sétára a szomszéd szigeten túl, próbálom elraktározni az emlékképeket.
|
Otthon édes otthon :) |
|
Második sziget kijárata (vagy épp bejárata) |
|
Szigetek |
|
Ezen a szigeten csak egy benzinkút van. Na meg néhány pálmafa. |
|
Ez pedig egy kisbolt. De nem kell ám kiszállni az autóból ha tejet akarsz venni :) |
Szóval a jól megérdemelt hétvége után holnap újra iskola. Ráadásul innentől indul a feszített tempó, reggel 9-től délután 4-ig intenzív agymosás nagy dózisban. Ráadásul a délutáni csoport még lutri, remélem lesz ott egy-két jó arc, mert vihogás nélkül szörnyű hosszú tud lenni sok óra angol makogás :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése