Hát ez a nap is eljött, újra iskolás vagyok, mondhatnám újra koptatom az iskolapadot. Bár mondjuk eddig más fogalmaim voltak az iskolapadról, de ez is megteszi.
A táska a székkel az most nem játszik, a lényeg az asztallal megáldott szék, csak nem mertem össze-vissza fényképezgetni. Kicsit olyan feeling, mint a kórházban az ágyhoz hajtható asztalka, de vicces is, mert össze-vissza lehet vele gurgulázni a kerekek miatt :)
Na de ne rohanjak így előre. Reggel fél 6-kor arra ébredtem (már amennyit aludtam éjjel én szegény izgatott kisiskolás), hogy esik kint az eső. 1/4 7-kor keltem volna, de addig már nem nagyon tudtam igazán visszaaludni, azon járt az eszem, hogy de frankó, még ez is. Aztán feltápászkodtam, gyors készülődés és go a buszhoz. Bár az eső eddigre már elállt, mondanom sem kell, hogy az amúgy is fülledt idő az esőtől csak még párásabb lett, mire a buszmegállóba értem, konkrétan csöpögött a víz a hajamból. Remélem azt hitték, eláztam :) A busz amúgy pikk-pakk jött, így fél 8 felé a suli környékére is értem. Így még volt időm venni egy méregdrága kávét egy kis croissan-nal (ki tudja mikor jutok ki újra a felnőtt világba), aztán rendesen megérkeztem az oskolába időben, ahogy kell. Jött aztán még egy-két "gyerkőc", legalább nem egyedül voltam újonc.
Volt egy kisebb beszélgetés egyesével egy ügyintézővel (ki vagy, honnan jöttél, meddig maradsz és fizettél-e), aztán kaptunk egy tesztet, elvonultunk egy terembe és nekiláttunk. Volt egy mexikói és egy kolumbiai lány, illetve egy spanyol fiú. A teszt szerintem könnyű volt, bár a kifejtős fogalmazásos feladatokat a végén nem szeretem sosem, de kiráztam a kisujjamból az egészet. Persze bőven elsőnek végeztem, de ezt hagyjuk is :) Aztán mentünk raportra egyesével egy nőhöz, aki ott előttünk átnézte a tesztet. Egy egész hibám volt, azt mondta great, szóval gondolom ez jó :D Intermediate szintre kerültem (5-ös szint), de 2 hét múlva írok egy újabb tesztet, mert a nő szerint már előbbre is léphetek (szóval erre a kis időre talán már könyvet se vegyek). A velem tesztet írók sajnos a 4-es, de még beginner szintre kerültek, szóval jó hogy összeismerkedtünk, ennyit róluk :) Ők amúgy még egy másik muksó elé is járultak, de aztán kiderült, hozzá csak azok mennek, akik spanyolul beszélnek, én érjem be azzal, amit angolul mondtak. Jaaa, sikerült a délelőtti csoportot megcsípnem, ahogy akartam, szóval a délutánjaim szabadok! :) A többi új muksó délutáni csoportot kapott.
Ezzel azt hittem vége a mai napnak, 10 óra volt. Erre kiderült, hogy dehogyis, irány az osztályom és hajrá. Hát jujj, bementem, voltak vagy 10-en, de nem ettek meg. Egy olasz és egy kuvaiti fiú mellé ültettek, előbbi viccesen beszél angolul, utóbbi totál érthetetlenül. A tanár nagyon mókás és jófej, Nestornak hívják és nála leszek minden nap 9-től délig, nyelvtanozunk, feladatokat oldunk meg és közben sokat nevetünk. A tanár baromi szimpi és jó fej, sajnos a diákok nem húznak előre (hogy finom legyek), szóval pont, mint általában a sulikban le kell foglalnom magam előre dolgozással, míg a többiek felveszik a fonalat. Ez az én hibám, mármint a gyors felfogás, de próbálok alkalmazkodni, aztán meglátjuk mi lesz 2 hét múlva. Déltől 1-ig pedig kimondottan beszélgetős óra van egy másik pasinál, Albertonál. Ő nem annyira vicces, de normális. Itt többen voltunk, mások is bőven, itt azért vannak igazán jól beszélők is, szóval ez meg emiatt jó. Mivel ez volt a téma, így van egy listám:, honnan jöttek a népek: Brazília, Venezuela, Kongó, Kuvait, Olaszország, Ecuador, Thaiföld, Oroszország, Románia, Szaud-Arábia, Kolumbia, Líbia és egy Csehország, ja meg persze egy Magyarországot képviselő kislány (jómagam)
1-kor vége lett az iskolának, túléltem az első napot, innen már megy minden, mint a karikacsapás (mondhatnám, mint az ágybasz@rás, de nem beszélek csúnyán).
Bocs, ha eddig uncsi voltam, de nekem izgi volt átélni. Aztán levezetésként mászkáltam úgy 5 órát, mire hazavergődtem, szóval szolgálhatok élményekkel a fentieken túl is. Lefelé mentem, egészen a Miami Beach sziget aljáig, South Pointe Park-hoz. Így már jártam a legtetején (ld. múlt pénteki bejegyzés Kis esti séta címen), voltam középtájon (ami náluk North Beach és tegnap voltam ott), most pedig a legalsó részt is körbe-körbe jártam, fel-alá, keresztbe-kasul.
Hát, hiába South Beach a híres-neves, bevallom vannak szép és érdekes dolgok, de összehasonlíthatatlan ezzel a fenti résszel. Odalent persze mindenhol bárok, Ocean Drive, nyüzsgés, de itt fent meg az egyszerű, csodaszép és nyugodt élet. Jó helyre költöztem, a lenti rész nem nekem való, mondhatnám öreg vagyok hozzá, de egy, most vagyok kisiskolás, kettő sosem voltam az a nagy bulizós, mint tudjuk. De hát a sulim arra van lent, szóval fogok oda járni, de örülök, hogy van hol kipihenni a lentit :) Ez csak az én véleményem, megértem ha sokaknak az jön be, én otthon sem a nyüzsgős és bulizós belvárosban élek, jó nekem a csendes kertváros.
Bár nem minden látszik ezen az egy képen, de talán elhiszitek. Balra egy GAP bolt volt, mellette, MAC, szemben egy Vidal Sasson, a sarkon egy Benetton. Középen meg a káosz, útfelbontás, emiatt amúgy dugók.
Na de ez végig a Collins Avenue-n, meg mindenhol. Csak építkezés mindenütt (válság sehol), újabb felhőkarcolók nőnek ki mindenhonnan semmi nyugalom, mikor készülnek el, mikor lesz ez igazán rendezett és miért ez a nagy felhajtás?
Ennyit a negatívumokról, az ilyet amúgy alapból kerülöm megörökíteni, minden fényképet úgy helyezgetek, hogy ne látszódjon rajta, csak ami szép. Szóval innentől főleg ilyenek jönnek ismét, először is egy-két divatrajongóknak szánt kép:
Csizma? Ide? :) |
Aztán egy kis építészet:
A minden képeslapon látható Art Deco épület |
Polip kapu halakkal a falon |
Függöny nélkül totál belátni, bár ők inkább a kilátás miatt szeretik így gondolom |
Karcol, nem is kicsit |
Hangulatos házacskák (amúgy masszázs ház a kék :D) |
Aztán leértem délre, ahol van egy gyönyörű, karbantartott, hangulatos park.
Bocs, nem lehetett kihagyni :) |
Az egyik lámpa (benne létra :D), a másik csak valami műremek |
Nem mertem belefeküdni, lehet ki sem szállok és még most is ott csövezek :) |
Kár, hogy nem működött, valami szökőkút lehet |
Talán látszik a fenti képeken is, hogy folyamatosan lógott az eső lába. Állandóan dörgött, ijesztgetett, de nagy mákom volt, mindig megúsztam, vagy előttem vagy utánam volt hatalmas vihar.
Aztán persze itt is volt ám tengerpart :)
Még a parkból |
Már félig a homokban |
Mintha festve lenne (főleg a felhők) |
Meg tengerparti sétány:
Aztán egy egész más világ:
Őket meg már TV-ben is láttam :)
Majd visszamentem az utcákra újra, így megint néhány jármű :)
Itt még a munkásembernek is Harley-a van :) |
És eladó! Megvan a mobilszáma :))) |
És a végére még egy bank, csak úgy az íze (színe) kedvéért:
Aztán buszra fel, száguldás haza, egy gyors bevásárlás, hogy holnap már ne a drága kávét és croissan-t reggelizzem, aztán a már jól ismert kertvárosban séta hazáig.
Ez ám az élet :) |
Mint egy rózsaszín álom. Vagy fent maradt a rózsaszín szemüvegem? :)
Na, jöhet a leckeírás, aztán szunya holnapig. Holnap is lesz nap, na meg iskola :)
Congratulations on your test and awesome first day!
VálaszTörlésThx :)
TörlésGratulálok, én tudtam, hogy "viszed a pálmát"! Nyunyó.
VálaszTörlés"Ez az én hibám, mármint a gyors felfogás"
VálaszTörlésHiába! Tudás ellen nincs orvosság! :)
Szia Enci! Ma végre végigolvastam az összes bejegyzésedet, mert így munkanélküliként volt rá időm :). Örömmel látom, hogy jól vagy és élvezed a kinti super világot!! A blogod nagyon izgi és szorakoztató. ( lehet,hogy könyvet kellene írnod ) Csak így tovább, minden jót neked. Sok puszi innen Bp-ről: Julcsi
VálaszTörlés