2013. szeptember 9.
Hát akkor elkezdem, ha már megérkeztem és felelőtlen ígéreteket tettem, hogy blogot fogok írni :)
Hát akkor elkezdem, ha már megérkeztem és felelőtlen ígéreteket tettem, hogy blogot fogok írni :)
Röviden a történet: fogtam magam, fél évre beiratkoztam egy nyelviskolába Miami Beach-en, napi 4 órában angolt fogok tanulni (a maradék 20-ban spanyolt az utcán :D) és közben sokat pihenek.
Mindennek persze hosszú előkészületei voltak, de az talán nem is olyan lényeges (tanuló vízum megszerzése, anyagiak előteremtése, repülőjegy kiválasztása), szóval kezdem az elején, a kiutazástól.
Swiss Air géppel utaztam Budapestről, átszállás Zürich-ben, végállomás Miami reptér.
Egy kicsit a repülésről, ha ez valakinek nem izgi, görgessen lejjebb (hátha talál olyat majd). Nem volt extra kérdezgetés/átvizsgálás becsekkoláskor és bőrönd leadáskor, utána a belépésnél viszont hosszú sor, papucs le, mezítláb álldigálás a piros szőnyegen, aztán még pár telefonhívásra is maradt időm, mielőtt felszálltam a gépre. Airbus A320-as géppel repültem Zürichbe. 2 oszlop, 3-as ülés, helyem ablak mellett. A gép kicsit késve indult, de simán behozta és pontosan megérkezett az ígéret szerint. Induláskor megláttam az ablakon pár esőcseppet, később tudtam meg, hogy onnantól esett és beköszöntött az ősz :) Ellátás egy kis croissant és egy kis innivaló, reggelire jó volt, ahogy az út is, 2 órát ki lehet bírni :)
Utána 2 óra várakozás várt rám a reptéren, persze csak miután átvonatoztam az egyik terminálról a másikra. A vonaton állathangok és különféle hangeffektek szórakoztatták a népet, persze csak pár percig tartott az út, de jó volt, messze vagyunk mi még ettől. Aztán üldögélés közben próbáltam a wifit igénybe venni, de regisztrálásos és nehézkes volt és baromi lassú. Szóval végül vártam, még a hosszú sor előtt becsekkoltam, utána már csak akkor kellett sorban állni, mikor a gépre felszálltam.
Ez már nagyobb gép, Airbus A330-as. 2-4-2 üléselosztás, ismét ablakhoz kerültem. Ennek előnye is van, meg hátránya is. Előbbi persze a kilátás és hogy nem vág senki fejbe, miközben az oszlopok között vonul, hátránya hogy gáz mindig megkérni a másikat, hogy engedjen már ki. Főleg mert a mellettem ülő pasi németül beszélt, én meg angolul próbálkoztam, de azért jól elbeszélgettünk, persze csak módjával :) Bár már repültem ilyen hosszú úton, be kell vallanom, a 10 óra sok. Elég sok. Vagy csak most viseltem rosszabbul. Még 3 óra volt hátra, mikor eléggé a végét jártam, nem volt levegő, meleg volt, szóval ki kellett szabadulnom a gúzsból és álltam inkább vagy egy fél órát.
Az ellátás a hosszú úton elment, bár volt hogy vártam, jöjjenek már, legalább addig is történik valami :) Ebédre két választás volt, csirke vagy tészta. Előbbit választottam, hát inkább hagyjuk. Volt még előételnek zsemle vajjal, egy kis saláta öntettel, desszertnek pici szilvás süti. Összességében elég volt, bár egy meglett férfinak nem hiszem. Később kaptunk fincsi eper fagyit kis műanyag kehelyben, végül vacsorára kis szelet pizzát. Inni vagy 5-ször hoztak, de volt hogy én inkább bespejzoltam, inni kell (persze csak vizet és üdítőt, bár lehetett választani bort is, na meg kávét).
Ami viszont szuper volt, az a technikai megoldások. Minden fejtámaszban külön monitor, karfában kivehető távirányító, aminek a hátulja játék konzol! Filmek, zenék, játékok választhatóak, nem is akármilyenek, tavalyi és idei filmek, szuper új zenei albumok. USB port is volt mindegyik háttámlában, adtak headsetet, szóval ez nálam 5 csillagos volt. Adtak takarót (nem hoztam el :D), kispárnát, van állítható fejtámasz az üléseken, szóval erre sem lehet panasz. Csak az a 10 óra.....
A gép amúgy időben érkezett, pedig Zürichből picit késve indult. Florida felülről nem semmi, bár a mocsár felülről is "ijesztő". Na de aztán a sorban állás a beengedéshez az tartott vagy másfél órát. Magyar idő szerint hajnal fél 2 körül sikerült végre bejutnom, bár előtte eléggé kifaggattak, hogy miért nem Angliába megyek inkább nyelvet tanulni, miért pont Miami kell nekem. De végül csak meggyőztem hogy mert csak és még nevettünk is nagyokat a végére. A bőröndök már rég kiforogták magukat addigra, le volt mind pakolva a földre, de szerencsére az enyém is köztük volt.
Ahogy kiléptem a reptérről a levegőre, megcsapott a párás, fülledt floridai levegő, majdnem visszarohantam :) De aztán leintettek nekem egy taxit (erre is külön ember van, nehogy már én integessek) és robogtam is a szállásomra, kikapcsolt taxiórával, végig telefonáló és sms-ező, száguldozó fekete taxisofőrrel...
Ezt az oldalt eddig nagyon elveztem :) mindjart ugrok a kovetkezo (mai) napra...
VálaszTörlésJó volt olvasni, főleg, hogy én is hasonló cipőben voltam nemrég. Szívből kívánom, hogy ez a 6 hónap legyen a kezdet! :)
VálaszTörlésVárom a további bejegyzéseket és persze a képeket! Kb 2015-re már állunk úgy, hogy el tudjunk látogatni, úgyhogy tessék megvárni!