2013. október 28., hétfő

Halloween-i Neoton

Hétvégére fel van adva a lecke, mi legyen a program. Remélem valamelyik összejön. Ugyanis most hétvégén lesz az első állomása a floridai Neoton koncertnek és két lehetőség jöhet szóba. Első, hogy szombaton két órát buszozom északra egy Oakland Park nevű helyre és végig csápolom a koncertet egyedül, majd valahogy este hazavergődöm. Sőt az is lehet, hogy helyben meg kellene szállnom valahol és másnap pedig megnézni a szomszéd Fort Lauderdale-t, ami amúgy a másik helyszínlehetőség volt Miami mellett az angol tanulásom szempontjából. Másik lehetőség, hogy vasárnap Key Westre kirándulunk páran és ott koncertezek, bár ez szerintem nem fog összejönni, mert szerintem más ország szülötteinek kevésbé izgi egy Neoton koncert, ráadásul ha vasárnap este 10-kor koncertezünk, a hétfő reggeli suli elég neccesnek tűnik, lévén Key West vagy 4 óra kocsiútra van innen. Szóval részemről az elsőre látok több esélyt, ráadásul az csak rajtam múlik, senki máson, csak az a gond, hogy hetek óta próbálok embereket toborozni erre a hétvégére egy Key West kirándulásra. De szerintem akkora eszeveszett érdeklődés nincs továbbra sem, hogy ne tudnánk akár elhalasztani egy héttel. Na ez majd még tisztázódik, de nagyon úgy néz ki, hogy életem első Neoton koncertjére itt fogok sort keríteni.
Na de akkor vissza is utazom a jövőből a jelenbe. A suliban nagy készülődés folyik, minden halloween-ről szól, naponta arról beszélünk, ki minek fog beöltözni. Hát, részemről nincs nagy lelkesedés, bár ma két jelmezboltba is bementem, de nem találtam fogamra valót. A tavalyi farsangi dugóhúzó (madzagra kötött parafadugó és húzom... ééérted? :D) jelmezemnek itt nem sok hasznát veszem, bár az ördög szarvaimat még bevethetem (persze eszembe sem jutott elhozni, de itt is lehet ám kapni ilyet). Ennél sokkal extrábbra szerintem nem vállalkozom, bár majdnem belelkesedtem egy-két jelmez láttán, de aztán mindig rájöttem, hogy inkább mégsem. Főleg mert minden női jelmez valamilyen miniszoknyás utcalányra hajaz, az meg valahogy nem az én stílusom. De még van pár napom, hogy jobban lelkesedjek és kitaláljak esetleg valamit, mert csütörtökön nagy jelmezes őrület lesz a suliban, mindenki erre készül. Hát még a városban, este megyünk a Lincoln Road-ra, ahol állítólag hömpölyögnek a jelmezes őrültek, többen mint otthon a Váci utcában szilveszterkor, a telefonhálózatok is pont annyira túlterheltek, szóval itt ez a nagy ünnep, ahogy karácsony helyett meg a hálaadás.

Szerdán össznépi tökfaragás lesz a suliban, erre utal a díszítés
Bár ma haza akartam jönni időben és bevásárolni, végül elmászkáltam az időt, így a kaja vásárlás holnapra marad. De holnap azon kívül már nem csinálok mást, mert haza kell jönnöm tanulni. Na persze ez bénán hangzik tőlem, de tényleg legalább egyszer át kellene néznem, mit tanultunk az utóbbi időben, ugyanis eltelt 4 hét, pénteken újra záróvizsga lesz. Szerdán "tökörészés", csütörtökön halloween-i éjszakázás, szóval a tanulásnak nevezett valami vagy holnap, vagy soha (félek, hogy az utóbbi lesz, de legalább a szándék megvolt).

Szóval ma sétáltam. South Beach, Washington Avenue 16. utcától lefelé úgy az 5-ig, majd jobbra el.
El sem érném a kormányt, olyan hosszú volt

Ezt meg csak a tükröződő pálmafák miatt
(bár a Pözsis virsli gumijaim ehhez képest...)
Az alábbi kép pedig a Városháza South Beach-en. Maga az épület is szép, de a hangsúly most az integető embereken van az út szélén. Na ők nem stoppolnak és nem is taxit intenek le. Hanem a buszt. Ugyanis hiába álldigálnak egy buszmegállóban, az adott busz csak akkor áll meg, ha vadul kalimpál neki az ember, különben simán otthagy. Szerencsére ezt időben észrevettem, így én még nem maradtam hoppon, de láttam már olyat.

Tipikus amcsi reggelizőhely

Most nem mentem be, de két éve már voltam ilyenben, szuper hangulatú.
Egyszer megnézem majd belülről ezt is, rajta van a listámon.
Nem túl amerikai stílusú épület, ahogy a zászlók sem.
Wolfsonian múzeum és könyvtár, nemzetközi egyetem részeként
Legközelebb be is megyek.
Pénteken este 6 és 9 között ingyenes
Utána betévedtem egy igazi retró bakelitlemez-boltba. Tök jó hangulata volt.

A lényeget kiemeltem :)
Ezt már lefényképeztem szerintem, de még mindig tetszik

Miami Vice akkor és most
(anyukámnak szeretettel :D)
Lépkedtem tovább, mikor is egy kirakatban olyat láttam, amiért muszáj voltam betérni egy állatkereskedésbe. Írtózatosan édesek voltak és nagyon minik. Kár, hogy állandóan futkorásztak és mocorogtak, így véletlenül sem tudtam normális képet csinálni róluk, de a lényeg elmosódva is látszik: cukik :)



Az alábbi képet pedig kedves érintett kollégáimnak küldöm.
Magasabb volt, mint én vagyok.
Ami általában könnyű, na de egy vízipipa is?
És persze mára is kellenek kocsik, olyan rég voltak már.
Ilyet nem fogok bérelni. Nagyon drága!

Két fiatal fekete fiú ült benne, nem mintha bármi rosszat feltételeznék,
de ez nekem olyan idősebb manus stílusú inkább
És a végére jöjjön egy mai szerzeményem. Bár otthon jobb lenne ezzel "kérkedni", mint itt, ráadásul lekopik meg besárgul, mire hazamegyek, de akkor majd veszek újat inkább, most egyszerűen nem tudtam ellenállni neki.
Igen, még mindig iPhone 4.
De hát végülis szegény, fizetésnélküli, "munkanélküli",
hazájától messzire szakadt kislány vagyok,
itt a világ szörnyen cudar másik felén :D
Erről jut eszembe. Mai dal, amin elgondolkoztam: 8 óra munka, 8 óra pihenés, 8 óra szórakozás... ezzel én mostanában vajon hogy is állok? :)

1 megjegyzés: