2013. november 1., péntek

Halloween

Hát, túl vagyok az első halloween-emen. Már az iskolában elkezdődött, egy-két bevállalósabb emberke beöltözött, hát még a tanárok és a személyzet.

Bal oldalon a dominikai Freddy Krueger, jobb oldalon a brazil pulykafej
Ráadásként még folyik a szóbeli vizsga a bal hátsó sarokban
Szóval így indult, szóbeli vizsgával és maszkokkal. Miután a vizsgának vége lett, a tanárunk is beöltözött :) 
Szerinte indián, szerintem Pocahontas :)

Féltünk :)

És mindezt óra alatt

Aztán készült egy csoportkép is, bár a mi osztályunk nem volt túl bevállalós,
ahogy én is csak egy mini boszi-kalapot biggyesztettem a fejemre.
De nagyobb szó, hogy ruhában vagyok! Nálam ez már magában több, mint jelmez, egy kivételes nap! :)

A folyosón

Németek
Suli után átruccantam Miamiba egy rövid sétára és egy kis ebédre, mert hazamenni nekem nem érte volna meg a távolság miatt, ugyanis 5-kor találkoztunk páran és mentünk a South Beach-i Lincoln Road-ra, ahol a legnagyobb halloweeni forgatag volt várható.
Nagy jelmezem nem volt, de ihletet kaptam az előző napi pók-sztoriból :)

Ráadásul sötétben foszforeszkált is.
(Niki: ez ugye annyira nem rémisztő? :D)

Üldögéltem egy kicsit egy parkban a vízparton,
ahol meglátogatott egy mókuska
Utána mentem vissza a sulihoz, egy kis késéssel mindenki befutott és elindultunk a pár utcára lévő sétálóutcához. Még korán volt és világos, így csak egy-két jelmezt láttunk, de a világosnak köszönhetően ekkor legalább még tudtam fényképezni :)
Vicces volt, fel-alá futkározott, mint akit üldöznek :)

Napszemüveges hot dog :D

Ez valami guiness rekord kísérlet reklámja volt
Egy kis séta után leültünk egy bárba, ki az utcára. Utólag rájöttünk, hogy ez szuper ötlet volt, ugyanis kicsit később hatalmas forgatag volt az utcán, mindenki ment valahova (konkrétan az utca egyik végétől az elég messze lévő másik végéig, majd vissza), így mi az első sorból nézegethettük a jobbnál jobb, vagy épp rémisztőbbnél rémisztőbb jelmezeket. Bár úgy ültünk le, hogy csak iszunk egyet és megyünk tovább, végül több órán keresztül üldögéltünk, ettünk, ittunk és beszélgettünk. Még én is ittam koktélt! :) Miután már bőven besötétedett mindenki irigykedve nézett ránk, hogy milyen szuper helyünk van, mert hosszú sorokban várakoztak az éttermek előtt az emberek, vagy sétáltak fel-alá, mi meg csak ültünk és nézelődtünk boldogan.
Az első koktélok. Amúgy heten voltunk, mint a gonoszok.
Még jó, hogy vannak lyukak a maszkon :)

A felszolgálók is kitettek magukért :)

Szegény gyerek, az apja börtöntöltelék, az anyja meg rendőrnéni :)
Amúgy volt sok igazi rendőr és volt sok álrendőr. Nehéz volt megkülönböztetni őket, de sikerült fényképezkednünk igazival is (csak nem az én telefonommal), mert baromi jó fejek voltak ők is.
Jó melege lehetett, volt vagy 30 fok még ekkor is

Rágcsáltunk ezt-azt

Itt már sötét volt, így a képek is olyanok sajnos

Nem sok látszik, de van ott egy king-kong is
Akárki is volt ő, de vérzett :)

Ő borzasztó rémisztő volt, jobb is hogy nem látszik rendesen
Az egyik lány még messzebb lakik, mint én, így ő korábban lépett, mi még üldögéltünk jó darabig. 360 dollárt fizettünk összesen, ami elég sok pénz, de végülis ittak eleget, ettünk is, és még tök jó helyünk is volt, így egyszer belefért. Úgy fél 11 felé indultunk útnak, de olyan tömeg volt, hogy mozdulni is alig lehetett, mármint csak hömpölyögni amerre sodort az ár. 

Két kicsi legó

Hömpölygő, vagy épp álldogálló embertömeg

Jelmeze pár banán volt. Pár a fején, egy hátul,
és persze elöl egy csokorral
Ez nekem már nem volt olyan buli, ezért sokáig nem tartottam ki a többiekkel akik viszont annál jobban élvezték (gondolom az elfogyasztott alkoholmennyiség hatása miatt is), így én olyan 11 után inkább jobbra elindultam egy kisebb utcában a buszmegálló felé. Útközben egyszercsak letartóztattak.

A rendőr és a rendőrautó is igazi volt, de a szitu persze csak vicc,
így mindenki bátran megadta magát egy fénykép erejéig

Mókásan rémisztő

Ez pedig záróképnek pont jó is volt, míg vártam a buszt.
Egy megfáradt rendőrlány és macskanő
Összességében nagyon különleges élmény volt, jól éreztem magam. Amúgy is feltűnően sok őrülttel lehet találkozni errefelé (magukban beszélnek meg ilyenek), most meg aztán még többen kitettek magukért. Sajnos a sötét miatt alig tudtam jó képeket készíteni, majd próbálok még szerezni a többiektől, de tényleg nem semmi amilyen embertömeg összegyűlt. Otthon kb a szilveszter ilyen, csak őrült jelmezek nélkül. Végül vártam még kicsit a buszra, majd nagy nehezen felfértem egyre és úgy éjfél után vergődtem haza.

Ébresztőül és felfrissítésként a ma reggelt az óceánparton sétálva kezdtem az iskola közelében. A homokban csak pár utcát sétálni is elég megerőltető mezítláb, így hamar felébredtem az biztos.
Még mindenki csak ébredezik
 (volt aki konkrétan a parton éjszakázott amúgy)


Az éjszakai buli nyomai itt is láthatóak
(ha mégsem, a képen egy villa van a homokban)


Korán van még

Még a nap is csak ébredezik

A munkások persze már vadul dolgoztak,
szépen sorban lerakosgatott székekkel készültek az újabb napra
Hab a tortán, hogy ma pedig írásbeli záróvizsga volt, újabb hónap telt el. Készülni nem készültem rá, de szerintem a kevés alvás ellenére is jól sikerült. Suli után persze siettem haza, bepótoltam egy rövid, de mély alvással a kimaradt részletet, majd ettem valamit, végül még tevékenykedtem is egyet, ugyanis mostam. Kipróbáltam az új helyen lévő mosógépet, még mindig izgi, és legalább mindenem tiszta.

A hétvégém is elég mozgalmas lesz. Eldöntöttem, holnap reggel nekiindulok, meg sem állok Fort Lauderdale-ig. Este ha minden jól megy, elmegyek a Neoton koncertre, napközben meg sétálok nagyokat, csak mint szoktam. Foglaltam egy szállást is, az éjszaka közepén nem lenne poén 2-3 órát hazautazni, így végül a vasárnapomat is ott fogom tölteni. Gondolkoztam, hogy kocsit bérelek és azzal megyek, de végül úgy döntöttem csak a legszükségesebbeket viszem magammal egy kis táskában, amivel tudok két napot sétálni és jó lesz nekem a tömegközlekedés is. Nem semmi változásokon megyek itt keresztül, mi? :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése