Végre egy kis társasági élet

Tegnap suli után bowlingozni mentünk csoportosan, az iskola szervezésében. Persze csak 7-en voltunk, így is mi magunk szerveződtünk, továbbra sem túl nagy az érdeklődés az iskola által meghirdetett programokra, nem tudom miért. Sajnos csak egy játszmát játszottunk, a fejenként befizetett 10 dollár ennyire volt elég, de azért jól szórakoztunk. Brazil (4 fő), német (1 fő) és magyar csatát vívtunk (2 fő), persze csak képletesen. Úgy néz ki ősi bowling nemzet vagyunk, ugyanis magyar első hely született, persze egyáltalán nem az én érdemem volt, hanem a magyar srácé, aki hétfőn érkezett.

A bowling terem itt is ugyanolyan, mint otthon.
Végre valami egyezés.

A kis csapat. Az egyik brazil srác hiányzik a képről,
na meg persze én.

És íme a végeredmény.
Hát én az 5.helyre szorultam (vagy inkább küzdöttem fel magam),
de senki sem tökéletes :)

Bowling után szétszéledt a társaság, volt aki hazafelé, volt aki valami kaja felé vette az irányt. Én is elindultam haza, de végül elsétálgattam órákig. Ugyanis a bowling 2 felé végetért, este fél 8-kor pedig találkozó volt a suli előtt egy nagyobb iskolai társasággal (saját szerveződés), mert vacsorázni mentünk. Akár haza is ugorhattam volna bőven én is, attól függetlenül, hogy messzebb lakom jóval, mint a többiek, de szokás szerint inkább a séta mellett döntöttem. 

Ja persze elmehettem volna tüntetni is október 23 tiszteletére, hisz otthon már minden ünnep csak erről szól sajnos, de szerencsére jobb programot is el tudok képzelni ettől.

Útközben beültem enni valamit, van egy kis szendvicses hely, amiről már hallottam. Nem olyan, mint otthon a mini szendvicsek, hogy egy szelet bagett van megkenve ezzel azzal, hanem mini bagettek vannak megtöltve ezzel-azzal, szóval tartalmasabb. A hab a tortán, hogy 1 dollár egy ilyen szendvics, ami itt irtózatosan olcsó. Én két félét kértem, azaz 2 dollárért és elég is volt. Ráadásul szerdánként az üdítő és azt hiszem minden előétel is 1 dollár (amúgy talán 2), szóval ittam még hozzá egy nagy limonádét is, amiből persze akárhányszor újra kérhetsz, az már ingyen van (ez itt így megy). A végére még egy szintén egy dolláros mini jégkrémet is elfogyasztottam, így kemény 4 dollárért (plusz áfa plusz borravaló, azaz mondjuk 5) megebédeltem, ami Miami-ban, főleg South Beachen nagy szám ám. A hely neve Montaditos, ajánlom.

Aztán csak mentem és mentem, ismét végigsétáltam South Beach-et, a 17-től egészen az 5. utcáig és vissza. Közben fényképezgettem, bár a fényviszonyok nem voltak túl jók, mert egész nap hol sütött a nap, hol beborult. Reggel is hatalmas záporra ébredtem és napközben is többször eleredt.

Fa a Lincoln Road-on (ami sétáló utca, mint a Váci utca).
A fán orchidea. Hogy került az oda?

Nem is akárhol, hanem jó magasan.
Persze én figyelek a részletekre, így észrevettem :)

Aztán kisétáltam a tengerpartra,
látszik hogy tegnap nem volt felhőtlen az ég

És csak mentem a tengerparti sétányon lefelé

Nagy hotel a part mentén,
gondolom nem semmi kilátással az óceánra

Vajon mi van odaát?
(Megfejtéseket postán várom, South Beach jeligére)

Még egy kis szálloda

Egy másik kijáró,
amivel rögtön le is leplezem az előző megfejetésre várót

És még egy szálloda

Így ment ez szépen sorban, ahogy sétáltam. Jobbra szállodák, balra a kijárók az óceánhoz. A sétányon pedig futkorászó és biciklizgető helyiek és turisták. Illetve én gyalog, aki se nem csak turista, se nem helyi. Kilógok a sorból :)

Néha volt egy-egy izgibb téma is :)
Pl egy repcsi a pálmafák felett

Végül kiértem az Ocean Drive-ra (nem a kaliforniaira, csak a helyire), ahol folytattam utamat és fényképezési-mániámat. 

Egy furcsa pálmafa

Hotelek, bárok, éttermek végig

Na meg gyülekező felhők

Valaki megpihent.
Sajnos az igazság az, hogy arrafelé sok a hajléktalan,
ami kicsit lehangoló, főleg mert hatalmas a kontraszt

Példa a szegénység ellenkezőjére a Versace villa, pont a fűben fekvő muksóval szemben. Amúgy 1997-ben Gianni Versace-t itt lőtték le reggeli sétája után, ez előtt a háza előtt!

Szállodák, bárok továbbra is

És érdekesebbnél érdekesebb házak és autók

Ezt már megörökítettem egyszer.
Akkor szeptember 11-et mutatott (egy másik emlékezetes dátum),
most meg október 23. A hőmérséklet változatlan.

Erről jut eszembe, mármint nem is nekem, hanem egy kis anyai segítség is kellett hozzá. Tegnap volt 1 hónapja, hogy elkezdtem az iskolát. Tényleg rohan az idő valahova.

Rózsaszín is, flamingó is, mégsem mozdult

Az alábbi képhez nem is tudom mit fűzhetnék hozzá. Ráadásul nem is röpiztek, hanem lábtengóztak. Elidőztem egy picit a helyszínen, bevallom nőiesen :)

Hát még élőben ;)

Aztán tovább fényképezgettem a kevésbé izgalmas épületeket

Sok-sok röpi pálya felhők alatt

Ocean Drive az út közepéről :)
Vészesen közeledtek azok a felhők (amik élőben még sötétebbek voltak)

A közeledő vihar miatt az 5. utcánál visszafordultam, és az Ocean Drive-al párhuzamos Collins Avenue-n indultam visszafelé az iskolához. Bár még volt vagy 1-1,5 órám a vacsora-találkozóhoz képest, nem akartam ronggyá ázni. Pedig sikerült :)

Jól benőtte a gaz :)

Aztán ráakadtam egy újabb jövőbeli program lehetőségre. Lesz otthoni Vörösmarty-téri könyvhét feeling is, mert lesz szabadtéri rendezvény is, de lesz fedett is, mint a könyvfesztivál. Részletes programnaptár csak november 1-jétől, de ez a 30. ilyen rendezvény, ráadásul Dan Brown is jelen lesz a sok más között (Nicholas Spark, Elizabeth Gilbert, Helen Fielding, Salman Rushdie). Na ennek még jobban utánaolvasok majd.  

Banana Republic

Végül abbahagytam a fényképezést, inkább szedtem a kis lábaimat rendesen, mert a közeledő eső megtalált. Szerencsémre be tudtam húzódni egy-két helyre, mert a legtöbb háznak és kis hotelnek "tornáca" van végig a Collins-on, sőt az egyik helyen kényelmes székeket is találtam, így ott el is időztem egy ideig. Közben csatlakozott hozzám egy nő, aki Tampa környékén él amúgy, munkaügyben jár Miamiban. Jól elbeszélgettünk, meg is kérdezte, hogy minek járok nyelviskolába, ha így tudok angolul. Hát ez jól esett, de messze van az igazságtól, persze jó volt a kis lelkemnek :)

Mikor csendesedett az eső, szétszéledtünk és elindultam a suli felé a fél 8-as találkára. Bár csak pár sarokra voltam már, az eső újra rákezdett, így jól eláztam. Persze elsőnek érkeztem, aztán jöttek sorban a többiek is, mind jól elázva, így legalább nem voltam egyedül. Bár páran beijedtek és nem jöttek el az esőre hivatkozva. Nagy tanakodás után mégsem maradtunk a suli földszintjén található nem túl minőségi pizzériában, hanem az 5. utcához mentünk egy olasz étterembe. Igen, onnan sétáltam előtte vissza a sulihoz :) De szerencsére ketten kocsival jöttek, ketten meg biciklivel, így pont szét tudtunk úgy osztódni, hogy nem kellett újra megtennem az aznap már kétszer végigsétált sok-sok utcányi szakaszt. Az étteremnél picit várnunk kellett, mert picike hely volt, de hangulatos, viszont nem voltak felkészülve egy 10-12 fős társaságra, de végül persze megoldották. Szerencsénk volt, mert az olasz srác aki velünk volt, olaszul profin kommunikált a személyzettel, hisz nagy részük inkább tudott olaszul, mint angolul. Ez mondjuk garancia is volt a jó kajára, és nem is csalódtunk. Mindannyian betoltunk egy-egy pizzát, morzsa sem maradt a tányérokon a végére :)

Az étteremmel szemközti épület, míg várakoztunk

Ez pedig maga az étterem, az ablakon át leselkedve.
Fratelli la bufala

Ez pedig a szűkös helyen ülő asztaltársaság.
Oroszok, brazilok, franciák, belgák egy olasz és egy magyar

Jó este volt, sokat beszélgettünk, főként persze próbáltuk mindezt angolul :) Még bort is ittunk, azaz én is! Bár egy fél pohárral és nehezen kortyolgattam el, de nem akartam megint én lenni az egyetlen aki kilóg a sorból. Éjfélig maradtunk, páran kaszinóban folytatták, páran elindultunk hazafelé. Nekem sajnos fél órát kellett várnom a buszomra és fél órát kellett utaznom, így hajnal 1 után érkeztem haza, ami reggel meg is látszott az ábrázatomon :) A 8 óra alvás nálam alap, ez meg még 6 sem volt. Öreg vagyok én már ehhez :)

Fentiek fényében a mai napom pihenéssel telt, azaz suli után "rohantam" haza és aludtam is vagy két órát (bepótoltam a kimaradt részt), mielőtt nekikezdtem a blognak. Mondjuk az időjárás is mellettem állt, ma talán ki sem sütött a nap, felhős volt egész nap az ég és néhányszor esett is. Még egy utolsó hurrikán járkál errefelé, aztán állítólag beköszönt a csendes, száraz idő, azaz a helyi ősz, ami persze meleg továbbra is, csak talán kevésbé párás. Úgy legyen :)

Álmodtam egy világot

Mielőtt kijöttem, eladtam az autómat és elkezdtem buszozni. Pár hét után már kezdtem nem olyan elveszettnek és idegennek érezni magam, így előmerészkedett a telefonom és zenét hallgattam. Ha sokáig maradok abban a közegben, talán még a könyv olvasásig is eljutok, de nem bánom, hogy nem így történt.

Ma itt is átléptem ezt a határt, elővettem a zenét és kizártam a külvilágot. Nem néztem, merre járok épp, hol kell leszállnom, ki száll fel és minek. Egyszerűen csak átadtam magam a zenének, nálam ez egy nagy vízválasztó, mégha furcsán is hangzik. Számomra ebből látszik, hogy már kezdem otthonosan érezni magam. 

Erre hát nem megszólalt - természetesen - az Eddától az Álmodtam egy világot magamnak, itt állok a kapui előtt... ? Ez azért érdekes, mert otthon mikor utoljára hallgattam, még elképzelni sem tudtam, mi vár rám idekint. Erre itt vagyok. Megálmodtam, kitaláltam, megalapoztam és megvalósítottam. Bár másfél hónap kellett ahhoz, hogy ez végre teljesen leessen, de azt hiszem most tényleg büszke vagyok magamra, hogy akartam és mertem is lépni, és jé, tényleg itt vagyok! :)

Ma ennél az önelégült témánál többel nem is nagyon készültem, de hogy ma se maradjon fénykép nélkül a bejegyzés, azt hiszem a fentieket megalapozandó pont ideális kép lesz az, amit reggel készítettem az óceánparton iskola előtt. Ez tényleg egy álomvilág.

A mai nap történése ezeken túl amúgy annyi volt, hogy suli után elmentem plázázni, mert csak pár órám volt, így más program nem fért bele. Ugyanis jönnöm kellett haza, mert közgyűlés volt a kedves lakóknak. Semmi extra nem történt, de legalább megmutattuk magunkat.

Hát még én, utána. Ugyanis nagyon vonzó volt a gyűlés alatt a kis medence a kertben, gondoltam ha már 6-ra hazasiettem, cserébe megmártózom a habokban. Megvártam, míg minden lakó eltünedezik és csendben kisétáltam. Hát mit mondjak? Tökéletes volt. A víz kellemes, a jaccuzzi fúvókák masszírozták a hátamat és a talpamat, közben pedig néztem a mólót és a kis öblöt. Kis szépséghibája volt a dolognak, ugyanis a lakók feltűnően sokat mászikáltak, így persze mindenki láthatta, hogy mit művelek. Persze senkit nem zavart, mindenki kedvesen odaköszönt, sőt valaki még meg is jegyezte, hogy végre valaki használja a medencét, ugyanis soha senki nem szokta. Nem is értem miért, de rajtam ne múljon, innentől lesz aki lubickoljon benne. Az egyik lakó (azt hiszem talán a fiatalabbik rendőr, a motorcsónakos) még majdnem kedvet is kapott, de azt mondta majd talán legközelebb. Szóval lehet jó reklámot csináltam a medencének, de nem félek attól, hogy ezentúl túl nagy tumultus lesz arrafelé.

Szóval ez egy ilyen nap volt. A nagy felfedezések napja :)

És ha már szóba hoztam az Eddát... aki akarja, ezt hallgassa meg:
http://www.youtube.com/watch?v=OqUiGrtMBRA
A politikát és az ufókat meghagyom neki, de minden más tökéletes (és még Kun Peti is ott...)

Újra úton

A hétvégi lazsálás után ma újra útra keltem. Persze csak suli után, azt ki nem hagynám :) Ráadásul ma üdvözölhettem körünkben (na jó, másik osztályban, de akkor is) egy honfitársat. Szegényt hirtelen annyi infóval kezdtem nyakon önteni Miami-ról, mintha már évek óta itt élnék. Azt hiszem túl sok mindent láttam már. 

Na de persze sosem eleget. Így ma is nekiindultam, egy újabb sziget felfedezésére, aminek neve Key Biscayne. Mondjuk a szigetet nem túl izgalmasan, busszal mentem körbe, mert nem találtam túl érdekesnek. Szépnek szép volt, főleg hogy a közepén laknak (kisebb-nagyobb palotákban), az alján és a tetején pedig tengerpartok vannak, de nem vitt rá a lélek, hogy leszálljak a buszról, már csak mikor egy kör után újra a sziget elején voltam. Amúgy a Miami Seaqarium is itt van, de arra egy egész napot akarok szánni, pár órával nem érem be. 

Persze azért jobbról-balról körbesétáltam, közben egy-két érdekességre akadtam.

Pesti lányként nem igazán ismerem a háziállatokat (annál jobban a kocsikat),
de ezeket még én is furcsának találtam, hogy a fenébe kerültek oda a senki földjére

Lefényképeztem, itthon megnéztem... sajnos őket elütötték itt.
Rengetegen bringáztak erre most is,
 a nagy batár kocsikból meg sokszor ki sem látnak a kedves sofőrök

Ez sem egy kis kocsi, de persze nincs összefüggés, ő ártatlan :)

Aztán nekiindultam kifelé a szigetről, Miami felé. Csak mentem és mentem, szokás szerint.

Mondjuk nem csúnya hely

Jobb oldalon a híd, amin át fogok menni és a házak, ahova tartok

Nyugalom honol

Én meg csak baktatok

Visszatekintve, onnan jöttem
(szemben az a "kupolás" épület a Seaqarium része)

Kutyás motoros.
Nem vártam meg, míg felszállnak, de érdekes szitu.

Idilli

Csónakok egymás hegyén-hátán

Megint visszanéztem, de már nem is látszik, honnan jöttem

Rendőrcsónak lehet. Vajon engem jöttek megmenteni? :)

Ja nem, csak őket fedezték. Bérelni lehet, mókás.
Na nekem amúgy nem hiányzik :)

De engem ők sem állíthattak meg,
 inkább vissza-visszanéztem rájuk hogy haladnak.

Aztán elérkeztem a sziget végére, ahonnan "már csak" egy híd, bár baromi hosszú és emelkedős híd választ el Miamitól. Többször gondolkoztam, hogy buszra pattanok, de az út túloldalán voltam, azaz egy kétszer három sávos út túloldalán, így praktikusabbnak találtam a gyaloglást, mint a halálfutást :)

Balra egy régi híd, amin már csak horgásznak, jobbra a nagy híd.
Még jó, hogy nem az előbbin indultam el, a végén fordulhattam volna vissza,
hisz az csak fél-híd

Ott a csúcs (hisz emelkedik) ott a fél-táv

Na már közben a hajók is útra keltek

Itt a vége a kis hídnak

Jobbra is Miami, jó jel, legalább az irány jó

Minden összejött egy képen

Amúgy nem én voltam az egyetlen, aki a hídon voltam, bár én voltam az egyetlen céltalanul turistáskodó a környéken. Hisz többen bringával tekertek fel és le (van aki az úton, van aki a járdán), sokan futkároztak (át és vissza). Csakhogy őket mind kocsi várta a parkolóban, nekem meg valahogy vissza kellett vergődnöm a civilizációba valami buszhoz.

Itt már lefelé.
Persze itt láttam meg, hogy a híd végével még nem érem ám el a célomat :)

Már majdnem lent.

Madárka. Még énekelt is nekem örömében, hogy átértem.

Megláttam a lehetőséget, hogy a híd alatt át tudok vergődni a túloldalra, így bár visszafelé kellett mennem valamennyit, megtettem. Hátha ráakadok majd egy buszmegállóra és felpattanhatok egy járműre. Persze túl szép lett volna, csak a part közelében találtam egy megállót, így mentem még bőven tovább.

Megyek a híd alá

Ilyet is ritkán látok

Itt a nyugalom, odaát a nyüzsi

Ezek meg dögkeselyűk, vagy mik? Érzik, hogy a végét járom :)

Az ilyen pillanatokért éri meg ennyit sétálni

Aztán hirtelen egy fenyő erdőben találtam magam.
Furcsa volt ez a váltás.

Persze az út túloldalán ott voltak a már megszokott pálmafák is :)

Na és itt jött el a pillanat, mikor sikerült egy buszmegállót, majd nem sokkal később egy buszt is megcsípnem. Itthon megnéztem, ez a séta 5 km volt. Amihez hozzájön az emelkedő, az izzasztó meleg és hogy késő délután volt, én viszont még csak egy szendvicset ettem. Szóval szerintem megint kitettem magamért. Persze az odaút és a visszaút sem volt séta-mentes, de apróságra nem adunk :)

Ez már Miami

És találtam egy jó kis programot magamnak későbbre.

Végül mire hazavergődtem mindenféle járművel, úgy döntöttem, végre benézek a tőlem egy hídnyira lévő plázába. Már mindenhol jártam, csak pont itt nem, pedig ez tényleg baromi közel van, minden nap előtte sétálok el. Bár azt tudtam, hogy ide csak nézelődni fogok betérni, mert csak felső kategóriás márkák vannak, de felülmúlta a számításaimat. Kívülről egy zárt plázának tűnt, erre belülről egy üvegtetős, három emeletes szökőkutas dzsungelre bukkantam. Szuper hangulatú, pálmafák tövében pihenkésző emberek, szóval nagyon más, mint amire számítottam. Ide még visszamegyek egy nagyobb túrára, mert most csak a földszintet jártam be félig, azt is azért, mert így rájöttem, hogy még az utamat is le tudom rövidíteni hazafelé (feltéve ha nem álltam volna meg minden bokornál fényképezni).

Szökőkút, pálmafa

Na meg persze egy jaguár

Háttérben Prada

Dzsungel

Persze nem lettem volna ilyen bátor, ha nincs ott köztünk az üveg.
(Szép a Calvin Klein papucsom? Imádom! Még a mai séta után is :)

Most meg rólam beszélgetnek

A végére egy kis Fendi egy újabb szökőkúttal, aztán el is hagytam a terepet

Valamit még mutatott nekem a felhő-ember, de én inkább hazasétáltam,
oda, a kivilágított házikóba.